Eközben a reflektorfényből is egyre inkább kikerül Ukrajna. A közel-keleti zűrzavar uralja a híreket, arról nem is beszélve, hogy a republikánus elnökválasztás éllovasa Donald Trump, akit Putyin-pártinak nevez a lap.
Nyugaton már arról beszélnek, hogy nem lehet legyőzni Moszkvát
Még Oroszország szomszédos országai is jól járnak azzal, hogy kijátsszák a szankciókat.

További Külföld híreink
Mint Eugene Rumer és Andrew Weiss cikkében olvasható: az orosz elnök joggal hiszi, hogy az idő az ő oldalán áll, mert a frontvonalon semmi jel nem utal arra, hogy Oroszország elveszítené a háborút. Az orosz gazdaságot ugyan szankciókkal sújtják, de az nem ment tönkre. Putyin hatalma paradox módon megerősödött Jevgenyij Prigozsin júniusi sikertelen lázadása után. A háború támogatottsága továbbra is szilárd, és az elit is az orosz vezető mellett áll. A büntetőintézkedések a vártnál sokkal kevésbé akadályozták Putyin háborús erőfeszítéseit – ismeri el a lap.
További Külföld híreink
A gazdaság miatt sem kell sokat aggódniuk, a részben a Szaúd-Arábiával való szoros együttműködés következtében megemelkedett olajárak újratöltik a moszkvai államkasszát. Ukrajna ezzel szemben erősen függ a nyugati támogatástól.
Kiemelik: Kína és India fontos hátteret jelentett az orosz gazdaság számára az orosz olaj és más nyersanyagok importjának felpörgetésével. Sőt, még az Oroszországgal szomszédos országok is – így Örményország, Georgia, Kazahsztán és Kirgizisztán – is jól jártak, s nagy haszonra tettek szert azzal, hogy lehetővé tették a szankciók kijátszását, és átrakodási pontokként szolgáltak a Moszkva által korábban közvetlenül importált áruk számára.
A The Wall Street Journal emlékeztet, Putyin nem érez nyomást a háború befejezésére. A tél közeledtével az orosz hadsereg korlátozott szárazföldi offenzívát hajt végre, és minden bizonnyal kiterjeszti rakéta- és dróntámadásait Ukrajna városai, erőművek, ipari létesítmények és más kritikus infrastruktúra ellen. Az orosz elnök közben arra számít, hogy az Egyesült Államok és Európa Ukrajnának nyújtott támogatása eloszlik, az ukránok belefáradnak a végtelen terrorba és pusztításba, és a kettő kombinációja lehetővé teszi számára, hogy megszabja a békemegállapodás feltételeit.
Az ő szemszögéből az ideális személy egy ilyen egyezmény megkötésére Donald Trump, ha 2025 januárjában visszatér a Fehér Házba – írja az amerikai újság, amely hozzáteszi, összességében ez az állapot példátlan kihívás elé állítja a nyugati vezetőket. Washington és szövetségesei rendkívül hatékonyan kezelték a probléma legsürgetőbb aspektusait: megakadályozták Ukrajna összeomlását, jól ellátták fejlett fegyverekkel és valós idejű hírszerzéssel, valamint szankciókat dolgoztak ki Oroszország ellen.
De most itt az ideje áttérni egy hosszú távú stratégiára, amely növeli és fenntartja a Kreml rezsimjére nehezedő nyomást. Nem lehetnek illúziók arról, hogy a rövid távú lépések bármilyen kombinációja elegendő lesz Putyin háborújának befejezésére – közli a lap.
Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtótájékoztatót tart a Független Államok Közösségének (FÁK) biskeki csúcstalálkozója után 2023. október 13-án (Fotó: MTI/AP/Pool/Szputynik/Kreml/Pavel Bednyakov)
További Külföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!