A miniszterelnök a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel is egyeztetett Kínában. Mint arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, Orbán Viktor a megbeszélésen a béke fontosságát hangsúlyozta. Kifejtette: az egész kontinens, így Magyarország számára is kulcsfontosságú, hogy legyen vége a menekültáradatnak, a szankcióknak és a harcoknak – ismertette az erről szóló közleményben Havasi Bertalan.
Vucsics: Putyin duzzad az önbizalomtól
A szerb államfőnek nem volt kétoldalú találkozója az orosz elnökkel, de röviden egyeztetett Putyinnal.

További Külföld híreink
Alekszandar Vucsics a távol-keleti fórummal kapcsolatban megjegyezte: rendkívül baráti beszélgetést folytatott Hszi Csin-ping kínai elnökkel.
Több fontos témáról is egyeztettek. Vucsics Pekingben újságíróknak elmondta, hogy megvitatták Koszovó kérdését, illetve a nemzetközi helyzetet. A Vajdasági Rádió és Televízió beszámolója szerint Belgrád több szerződést is ellátott a kézjegyével a csúcstalálkozóra való utazása alatt. Aláírták a Szerbia és Kína közötti szabadkereskedelmi egyezményt is. A megállapodás 10 412 szerb vámtételre, azaz termékre, a kínai részről pedig 8930 termékre terjed ki.
Infrastrukturális kapcsolatról és természetesen egyre több beruházásról, új légi járatok létrehozásáról beszéltünk
– mondta a szerb elnök Pekingben.
Az államfő hozzáfűzte: Kína és más ázsiai országok is óriási előrelépéseket tesznek a befektetések terén balkáni országban. Vucsics és Hszi Csin-ping szót ejtett a vasútfejlesztésről is. Mint mondta: a Belgrád–Budapest-vonal szerbiai oldalán a Szabadkáig húzódó szakaszt 2024 végéig befejezik a kínai munkások. Ezt ígérte neki a távol-keleti ország elnöke.
Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök Pekingben Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is találkozott.
Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtótájékoztatót tart a Független Államok Közösségének biskeki csúcstalálkozója után 2023. október 13-án (Fotó: MTI/AP/Szputynik/Kreml/Pavel Bednyakov)
További Külföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!