– Úgy, hogy egyik válság során sem adtuk fel az eredeti gazdasági stratégiánkat, nem váltottunk vissza a 2010 előtti válságokat előidéző, segélyalapú gazdaságpolitikára, hanem maradtunk a beruházásokat ösztönző, munkahelyek létrehozását támogató stratégiánál – tette hozzá. Szijjártó Péter tudatta, hogy a koronavírus-járvány alatt és az ukrajnai háború kitörését követően ugyanazokat a vitákat kellett megvívnia a kormánynak ugyanazon szereplőkkel, akik mind a két esetben azt hangoztatták, hogy a tömeges munkanélküliség elkerülhetetlen, ezért azt kell finanszírozni. – Mi azonban mindkét alkalommal úgy láttuk, s utólag bebizonyosodott, hogy igazunk volt, hogy (.) az állami forrásokat nem a munkanélküliség finanszírozására, hanem a munkanélküliség megelőzésének finanszírozására kell költeni – jelentette ki.
Arra emlékeztetett, hogy a pandémia alatt az állam mintegy 300 milliárd forinttal támogatta a vállalati beruházásokat, ami 253 ezer munkahely megmentéséhez járult hozzá. Majd az ukrajnai háború által okozott nehézségekre tekintettel meghirdették a gyármentő programot, amelynek keretében a vállalatok energiafüggetlenségének erősítését segítik elő.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!