Megdöbbent az a fiatal bevándorláspárti aktivista, akit egy migráns erőszakolt meg, amikor a bűncselekmény tárgyalása előtt néhány nappal az utcán látta szabadon járkálni erőszakolóját, írja a V4NA hírügynökség.
A férfi tárgyalása a héten kezdődött, miután a rendőrség 2021-ben letartóztatta, mert állítólag késsel fenyegetőzve megerőszakolta a 23 éves Océane Decant egy bordeaux-i parkolóban Franciaországban. Az 58 éves gyanúsítottat, Yero Ba-t idén szeptemberben engedték ki az előzetes letartóztatásból, ami lehetővé tette számára, hogy a tárgyalás kezdetéig az utcán kóboroljon, írja a RMX News hírportál.
A férfi munkanélküli, hajléktalan, és a Sud Ouest című francia lap szerint büntetett előéletű erőszakos bűncselekmények és szexuális erőszak miatt. Az ügyében eljáró bíró mégis szabadon engedte annak ellenére, hogy az ügyész azt javasolta, hogy a migráns maradjon őrizetben a tárgyalás kezdetéig.
Az ügy most azért kapott kiemelt figyelmet, mert – ahogy arra az Infos Bordeaux francia portál rámutatott – az áldozat aktívan részt vett bevándorláspárti kampányokban.
Ha a feminista egyesületek, amelyek általában nagyon hallgatnak az ilyen típusú nemi erőszakról, úgy döntöttek, hogy nyilvánosságra hozzák az ügyet, az azért van, mert Océane Decan közéjük tartozik. Nagyon elkötelezett baloldali, fiatal kora óta küzd a migránsok ügyéért
– írta a lap.