Hendrik Wüst észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök és kormánya azonnali hatállyal leállította a jazidik kitelepítését, erősítette meg a Spiegel német lapnak a német tartomány menekültügyi minisztériuma. Az erről szóló rendelet a jazidi nőkre és a gyermekekre vonatkozik, és megakadályozza, hogy visszavigyék őket a származási országukba.
Észak-Rajna-Vesztfália leállítja a jazidik kitoloncolását
Az észak-rajna-vesztfáliai tartományi kormánya egy rendelettel leállítja a jazidik kiutasítását. A lépés rámutat Nancy Faeser német szövetségi belügyminiszter tétlenségére is.

– Az észak-iraki csoport helyzetéről szóló jelentések aggasztók
– mondta Josefine Paul, Észak-Rajna-Vesztfália zöldpárti menekültügyi minisztere. Hozzátette: a szövetségi külügyminisztérium értékelése szerint az iraki kormány nincs abban a helyzetben, hogy sok területen biztosítsa a vallási kisebbségek védelmét.
Paul szerint a német szövetségi államok saját kezdeményezésre három hónapos kiutasítási leállítást tudnak önállóan kiadni. Ezután ez ismét meghosszabbítható.
A jazidi közösség főképp Észak-Irakban él, közel az iraki háború után kurd autonóm területekké nyilvánított földekhez. Alapvetően kurd nyelven beszélnek, létszámuk világszerte eléri a hétszázezret, azonban az Iszlám Állam terrorszervezet okozta üldöztetésnek köszönhetően töredékük maradt csupán a Moszultól északra fekvő törzsterületen a Szindzsár-hegy közelében.
Nancy Faeser „tétlen”
Eddig Észak-Rajna-Vesztfália az egyetlen olyan német szövetségi állam, amely hivatalosan betiltotta a jazidi kisebbséghez tartozók deportálását.
– Többször és hosszú időn keresztül szorgalmaztam az illetékes szövetségi belügyminisztériummal a deportálások országos leállítását. Sajnos eddig nem jártunk sikerrel
– mondja Josefine Paul, a tartomány menekültügyi minisztere. Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter sajnos tétlen, pedig jogilag biztonságos perspektívát kell teremtenie a németországi jazidik számára.
– A szövetségi belügyminiszter munkáját az állam nem tudja elvégezni, és legkésőbb hat hónapon belül kimerülnek a forrásaink
– tette hozzá Josefine Paul.
Januárban a Bundestag népirtásként ismerte el az Iszlám Állam észak-iraki és szíriai jazidik ellen elkövetett bűneit.
Borítókép: (Fotó: AFP/Ahmad Al-Rubaye)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szijjártó Péter: Az orosz szállítások leállítása kinyírná a magyar energiaellátás biztonságát
A minisztert a magyar-belarusz gazdasági vegyes bizottság ülésén vett részt.

Súlyos viták az EP-ben: Európa útjáról, biztonságáról és jövőjéről szóltak a frakcióvezetők
A felszólalások középpontjában a biztonság, a kereskedelem, a klímapolitika és az európai szuverenitás kérdései álltak.

Von der Leyen vezetése egyre inkább látszatpolitikává válik: sok szólam, kevés eredmény
Milliárdokat áldoz Brüsszel egy elhúzódó háború támogatására, miközben a saját polgárai mindennapi problémáira nem kínál érdemi megoldást.

Donald Tusk: Lengyelország kérte a NATO-szerződés 4. cikkének alkalmazását
Az elnök bejelentette, hogy összehívja a legfontosabb lengyel politikai vezetőkből álló tanácsadó testület, a nemzetbiztonsági tanács (RBN) ülését.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk