Ismét migránsok lövöldöztek a magyar határkerítés déli oldalán a szerbiai Hajdújárás közelében kedd éjszaka. A helyiek a közösségi médiában értesítették egymást és fontolgatták a további lépéseket. A település lakói folyamatos sorozatlövésekről és egy robbanásról is beszámoltak.
Ismét ropognak a fegyverek a szerb-magyar határon
A helyiek kedd éjszaka robbanást is hallottak, egyelőre nem tudni, mi okozta.

Volt, aki azt írta, hogy a házuktól mindössze 50 méterre látta és hallotta a lövöldöző illegális bevándorlókat.
Hajdújárásiak arról is beszámoltak, hogy egy robbanást is hallottak, hogy azt mi okozta egyelőre nem tudni. A detonációkat a környező településeken, így Ludason és Palicson is hallották. A Magyar Nemzet érdeklődésére az egyik hajdújárási lakos megerősítette, hogy sorozatlövések hallhatók a faluban. A helyiek a történéseket jelentették a rendőrségnek. A héten ez már a második migránslövöldözés a magyar határhoz közeli faluban, ahol főként magyarok élnek. A hét első napján a hivatalos tájékoztatás szerint egy bevándorló vesztette életét, míg másik kettő megsérült.
A keddi összecsapásokban egyelőre nem tudni, hogy hány sérült lett.
Borítókép: Illusztráció: Illegális bevándorlók a szerbiai Horgosnál (Fotó: Havran Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kaja Kallas európai katonákat küldene Ukrajnába
Európa háborús pszichózisa.

Az ukrán külügy győzelmet hirdetett, Magyarország nem hátrál
Napi összefoglaló.

Európai Bizottság vagy Ukrajna Bizottság? – Kinek az érdekei az elsők Brüsszelben?
Siklósi Péter beszélt arról, hová vezethet hosszú távon, ha Brüsszel egy tagjelölt ország érdekeit a tagállamokéi elé helyezi.

Dömötör Csaba: Az Európai Parlament néppárti többsége ma hitet tett az eddigi Ukrajna-politika mellett
A brüsszeli nagykoalíció nyíltan összejátszik Zelenszkijjel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kaja Kallas európai katonákat küldene Ukrajnába
Európa háborús pszichózisa.

Az ukrán külügy győzelmet hirdetett, Magyarország nem hátrál
Napi összefoglaló.

Európai Bizottság vagy Ukrajna Bizottság? – Kinek az érdekei az elsők Brüsszelben?
Siklósi Péter beszélt arról, hová vezethet hosszú távon, ha Brüsszel egy tagjelölt ország érdekeit a tagállamokéi elé helyezi.

Dömötör Csaba: Az Európai Parlament néppárti többsége ma hitet tett az eddigi Ukrajna-politika mellett
A brüsszeli nagykoalíció nyíltan összejátszik Zelenszkijjel.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!