Emlékezetes, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még Argentínába is elrepült Orbán Viktor után, hogy egyeztetni tudjon a magyar kormányfővel a decemberi EU-csúcs előtt. Ennek ellenére a Zelenszkij által remélt fordulat nem következett be. A csúcsot követően hívta meg Volodimir Zelenszkij Orbán Viktor magyar kormányfőt, hogy egyeztessenek.
Nem csak a nemzeti kisebbségekről egyeztet majd Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij
Igor Zsovkva, az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint több más témát is érinteni fognak a személyes találkozón.

Az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint nem csak az Ukrajnában élő magyar kisebbségek ügyéről kell tárgyalni a két politikusnak. Emlékezetes, hogy egyetlen tollvonással megvonták a kisebbségek jogait az Európai Unióba igyekvő ukránok.
Igor Zsovkva az ukrán Interfax hírügynökségnek nyilatkozva megjegyezte, hogy a nemzeti kisebbségek ügyében kerettörvényt fogadtak el, amelyet az Európai Bizottság és a Velencei Bizottság javasolt.
Elmondása szerint az esetleges tárgyalások Ukrajna és Magyarország kétoldalú kapcsolatait érintik majd.
És ez egy széles spektrum, és nem merül ki a nemzeti kisebbségek problémáiban
– mondta Zsovkva.
Beszélhetünk a gazdaságról, beszélhetünk a szomszédos államok közötti tranzitról
– tette hozzá a tisztviselő.
Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszélget Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel az új argentin elnök beiktatásán a Buenos Aires-i kongresszusban 2023. december 10-én (Fotó: Afp/Alejandro Pagni)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Gál Kinga: Új vezetésre van szükség az európai emberek érdekeiért
A Fidesz EP-képviselője az EP strasbourgi plenáris ülésén élesen bírálta az Európai Bizottság politikáját, és új vezetést sürgetett az európai polgárok valós érdekeinek képviseletére.

Ukrajna, jogállamiság, gazdasági válság és zöldátállás az EP-vita középpontjában
Több frakció is keményen bírálta Ursula von der Leyen bizottsági elnök politikáját.

Szijjártó Péter: Az orosz szállítások leállítása kinyírná a magyar energiaellátás biztonságát
A minisztert a magyar–belarusz gazdasági vegyes bizottság ülésén vett részt.

Súlyos viták az EP-ben: Európa útjáról, biztonságáról és jövőjéről szóltak a frakcióvezetők
A felszólalások középpontjában a biztonság, a kereskedelem, a klímapolitika és az európai szuverenitás kérdései álltak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk