A múlt héten a svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon a bankárok hűvös fogadtatásban részesítették Zelenszkijt – írta meg a New York Post. A Wall Street élénk érdeklődést mutat az ukrajnai befektetések iránt, és a befektetőknek tetszett Zelenszkij Davosban tartott előadása, amelyben elmondta, hogy a folyamatos ellenségeskedés ellenére az infláció az országában hat százalék alá csökkent a harmincszázalékos szintről, a gazdaság növekszik.
Amerikai lap: a befektetők addig nem adnak pénzt Zelenszkijnek, amíg le nem ül tárgyalni Putyinnal
A háború az, ami megakadályozza, hogy a Wall Street teljesen kinyissa a pénztárcáját – írja a New York Post.

Azt tervezi, hogy a következő hónapokban megnyitja a létfontosságú kijevi repülőteret.
Zelenszkij mégis üres kézzel távozott, a világ legnagyobb befektetési házainak vezetői a múlt héten egyetlen kemény kötelezettségvállalást sem tettek
– írta meg a lap.
A Wall Street nagyágyúi egyelőre óvatosak
Robert Kraft, a New England Patriots milliárdos tulajdonosa az elmúlt egy évben részt vett a JP Morgan által vezetett, Ukrajna újjáépítéséről szóló megbeszéléseken, és most komolyan fontolgatja, hogy gyárakat épít Ukrajnában. A közelgő Kraft-beruházást százmillió dollár körülire becsülik. Ez jó, de kevés ahhoz a magánbefektetéshez képest, amely a munkahelyteremtéshez és a gazdasági növekedéshez szükséges, és ahhoz az összeghez képest, amelyet a Wall Street megfelelő feltételek mellett fel tudna ajánlani.
A háború az, ami megakadályozza, hogy a Wall Street teljesen kinyissa a pénztárcáját.
A probléma, egyszerűen fogalmazva: a befektetők tudják, hogy a szétbombázott technológiai startupok nem fognak nyereséget termelni.
A zárt ajtók mögött zajló megbeszélések során, amelyekről először a Fox Business számolt be, Zelenszkij talán még rosszabbá tette a helyzetét. Nem jelezte, hogy kész béketárgyalásokat folytatni Putyinnal, azzal az emberrel, akit nemrég Hitlernek nevezett. Ez azt jelenti, hogy jelentős összegű magánpénz nem fog egyhamar érkezni.
Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságíróknak nyilatkozik a Világgazdasági Fórum 54. találkozóján Davosban 2024. január 16-án (Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber)
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A lengyel légtér megsértése után milliméterekre a harmadik világháború
Lengyelország a NATO vezetéséhez fordult.

Lengyel területen lőtték le a feltételezett orosz drónokat
Itt a harmadik világháború?

Így védenék a fiatal lányokat Ausztriában
Fontos intézkedésre készül az osztrák kormány a migránsok integrációjával kapcsolatban. Ausztria kormánya törvényben tiltja meg a fejkendő viselését a kiskorú muszlim lányok számára.

A nyelvi problémák az egészségügyi ellátást veszélyeztetik Svédországban
Egy ápolónő már egészségügyi vészhelyzetről beszél Svédországban amiatt, hogy a migráns alkalmazottak egész egyszerűen nem tudnak eléggé svédül.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk