Az elnök egyúttal kérte Adam Bodnar igazságügy-minisztert, hogy függessze fel Kaminski és Wasik börtönbüntetését a kegyelmi eljárás lezárultáig.
A lengyel parlament, a szejm szerdai ülésnapján Arkadiusz Myrcha igazságügyminiszter-helyettes „bűnözőknek” nevezte Kaminskit és Wasikot. Azonban egyetlen diktatúra sem ismeri el politikai fogolyként az általa börtönbe vetetteket – mutatott rá Kaminski fia, Kacper Kaminski az X-en közzétett bejegyzésében.
Nincs olyan diktatúra, amelyik börtönbe veti ellenfeleit, és politikai fogolyként ismeri el őket. <Független> bíróságok ítélik el őket bűncselekmények miatt. Pontosan ez történik ma Lengyelországban. Érdemes megnézni, hogy a világban miért ítéltek el politikai foglyokat
– írta az ifjabb Kaminski, aki többek között Nelson Mandel, Aung Szan Szú Kji és Benazir Bhutoo példáját hozta fel.
A megkérdezettek 54,4 százaléka pozitívan értékeli az elnök által kezdeményezett kegyelmi eljárást Mariusz Kaminski és Maciej Wąsik ügyében, és mindössze 29,5 százalék ellenzi azt − derül ki az IBRiS által a Rzeczpospolita lengyel lap számára készített felmérésből.
Borítókép: Tüntetés Mariusz Kaminski és Maciej Wasik szabadon bocsátásáért Varsóban 2024. január 11-én (Fotó: Ladóczki Balázs)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!