Az Áojámi Liga győzelmét és ezzel Haszina Vazed ötödik hivatali idejét szinte eleve borítékolta, hogy a Bangladesi Nacionalista Párt (BNP) és jobboldali szövetségesei bojkottálják a választást, attól tartva, hogy a szavazást manipulálják. Az ellenzék Sejk Haszina Vazed miniszterelnök lemondását és egy párton kívüli ügyvivő kormányzat felállítását követelte a választások hitelességének biztosítása érdekében.
A BNP ügyvivő elnöke, a pártot londoni száműzetésből vezető Tarik Rahmán az AFP francia hírügynökségnek színlelt választásról beszélt.
A választásokat fokozott biztonsági intézkedések mellett tartották. A hatóságok több mint nyolcszázezer biztonsági alkalmazottat vetettek be a rend fenntartására, miután pénteken négy halálos áldozata volt egy személyvonat felgyújtásának Dakkában, szombaton pedig több mint egy tucat szavazóhelyiségben keletkezett tűz. Az utóbbi hónapokban a hatóságok masszívan felléptek az ellenzéki erőkkel szemben. A BNP állítása szerint a teljes pártvezetést, illetve további 25 ezer politikust vettek őrizetbe Bangladesben. A kormány ugyanakkor 11 ezer őrizetbe vételről számolt be a miniszterelnök elleni tömegtüntetések nyomán.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!