A tárcavezető az izraeli kollégájával, Jiszráél Katzcal folytatott tárgyalását követően arról számolt be, hogy Izrael pokoli terrortámadással szembesült 103 nappal ezelőtt, amelyben ezreket öltek meg, illetve sok százan kerültek a Hamász fogságába, az ennek nyomán megkezdett terrorellenes művelet sikere pedig az egész világnak érdeke.
Nem szabad megengedni, hogy bárhol a világban, bármikor a jövőben ilyen esemény újra előforduljon. Éppen ezért nonszensznek tartjuk, hogy egyes országok népirtással vádolják Izraelt, hiszen ilyennel vádolni egy olyan országot, amely pokoli terrortámadással kellett, hogy szembenézzen, nyilvánvalóan nonszensz
− szögezte le.
– Külső szemlélők számára több száz vagy több ezer kilométerről ez geopolitikai kérdésnek is tűnhet, egy fegyveres konfliktusnak, amit valahogy meg kell oldani, de ha az ember eljön ide, akkor látja, hogy itt emberi tragédiák ezrei és tízezrei sorakoznak. És ha valaki eljön ide, akkor megerősödik abban a célkitűzésében, hogy segítsen hozzájárulni ahhoz, hogy soha többet a világon, sehol ilyen ne fordulhasson elő − emelte ki.
– Ezért Magyarország kiáll Izrael mellett azokon a nemzetközi fórumokon, ahol Izraelt támadják a terrorellenes műveletek miatt − tette hozzá.
Szijjártó Péter, aki a nap folyamán Eli Cohen energiaügyi és Ron Dermer stratégiai ügyekért felelős izraeli miniszterrel is találkozni fog, hangsúlyozta, hogy három nagyon fontos feladat, sőt kötelesség áll a nemzetközi közösség előtt.
Szavai szerint az első a terrorellenes műveletek sikerének támogatása, ugyanis ez adna lehetőséget a visszatérésre a közel-keleti normalizációhoz, az úgynevezett Ábrahám-megállapodások útjához, amely hosszú évtizedek eredménytelensége után elhozta a térségbe a béke reményét.
Nyilvánvalóan az Izraellel szembeni támadások egyik célja is az volt, hogy ezt a normalizálódási folyamatot megállítsák, és tovább mérgezzék a viszonyokat itt, a Közel-Keleten
− mutatott rá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!