Nyugati szakértők szerint az ukrán kémfőnök által felvázolt helyzet az ideális forgatókönyv lenne Ukrajna számára, hiszen „okos védekező háborút” folytatva felőrölhetnék az oroszok erejét, miközben a háttérben építenék a saját katonai képességeiket. 2025-ben pedig megindíthatnák az újabb ellentámadást.
A londoni székhelyű Royal United Services Institute agytröszt nemrégiben készült tanulmánya szerint az oroszok ereje valószínűleg az idei év végén tetőzik, 2025-ben egyre inkább lőszer- és páncélozottjármű-hiánnyal küzdenek majd.
Ami viszont kérdésessé teszi a helyzetet, az az amerikai támogatás problémája. Ha az idei évben nem kapja meg Ukrajna a megfelelő segítséget ahhoz, hogy kitartson és felkészüljön a 2025-ös ellentámadásra, a fenti forgatókönyv bizony könnyen borulhat. Az amerikai republikánus képviselők pedig szeretnék végre a saját országuk védelmét előtérbe helyezni, így a támogatás sorsa meglehetősen kétséges.
Budanov szerint az orosz hadseregnek 510 ezer katonája van Ukrajnában, és havonta körülbelül 30 ezret tud toborozni. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök decemberben 600 ezerre becsülte Ukrajna katonáinak teljes létszámát, azonban a katonai parancsnokok szerint közülük sokan nem harcképesek.
Megtizedelődött az ukrán haderő
Az optimista forgatókönyvek helyett inkább a valóság talaján maradó ukránok azonban súlyos problémákra hívják fel a figyelmet. Egy szakaszparancsnok becslése szerint az ő dandárjában az invázió elején szolgáló katonáknak mindössze hatvan-hetven százaléka lehet még mindig az egység kötelékében. A többiek meghaltak, megsebesültek, vagy a koruk vagy az egészségi állapotuk miatt leszerelték őket – számol be róla a Reuters hírügynökség.
A fronton uralkodó körülmények tovább súlyosbítják a helyzetet.
Az időjárás eső, hó, eső, hó. Az emberek ennek következtében egyszerű influenzában vagy torokgyulladásban betegszenek meg. Egy időre kiesnek a harcból, és nincs, aki pótolja őket. A legközvetlenebb probléma minden egységnél az emberhiány
− mutatott rá egy másik ukrán katona, míg más egységek tagjai arról számoltak be, hogy lőszer híján a kapacitásuk mindössze harminc százalékán tudják működtetni a fegyvereiket.
Borítókép: Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője (Fotó: Yuriy Dyachyshyn/AFP)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!