A hatóságok délután kiürítették a lakóházat, az épület előtti járdát is lezárták. Este tíz órakor a lezárást kiterjesztették az egész Sebastianstraße utcára, és a szemközti lakóházat is részben evakuálták az egykori terrorista lakásán talált további tárgyak elszállításának idejére.
Az alsó-szászországi bűnügyi hivatal szóvivője szerdán este megerősítette, hogy további fegyvereket is találtak Klette lakásán. A Der Tagesspiegel című német lap korábban arról adott hírt, hogy lőfegyvereket is lefoglaltak. A rendőrség már Klette őrizetbe vételekor talált pisztolytárakat és lőszereket.
A Baader–Meinhof-csoportként is ismert terrorszervezet még bujkáló tagja azután került rendőrkézre, hogy az ügyészség és a rendőrség két hete egy televíziós bűnügyi műsorban a lakosság segítségét kérte a még szökésben lévő terroristák − Klettén kívül az 55 éves Burkhard Garweg és a 69 éves Ernst-Volker Staub − elfogásához.
A már feloszlatott RAF harmadik generációjához tartozó terroristákat azzal vádolják, hogy egy gyilkossági kísérletet és több súlyos, fegyveres rablótámadást hajtottak végre 1999 és 2016 között. A német hatóságok több mint harminc ember meggyilkolásáért és legkevesebb kétszáz ember megsebesítéséért teszik felelőssé a Vörös Hadsereg Frakciót.
Az ügyészség szerint a harmadik generációhoz tartozó Daniela Klette és társainak bűncselekményeit már nem a politika motiválta, hanem a haszonszerzés. A hatóságok e generációt teszik felelőssé Alfred Herrhausennek, a Deutsche Bank hajdani vezetőjének és Karsten Rohweddernek, az állami vagyonkezelő elnökének a megöléséért.
Rohwedder megölése volt a RAF utolsó gyilkossága. A vagyonkezelő vezetőjét otthonában, az íróasztalánál lőtték le egy kerti lakból, hatvanméteres távolságból.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!