– Az oktatás az igazságról, a szépségről, a jóságról szól – nyilatkozta lapunknak Fernando Griffith, Paraguay korábbi kulturális minisztere, a Paraguay Poderoso elnöke a Mathias Corvinus Collegium MCC Budapest Summit on Education nemzetközi oktatási konferencián.
Itt rontják el a nyugatiak az oktatást
Ha gyengül az oktatás, akkor a fiatalok máshol keresik a közösség erejét. Ezért van az, hogy sok fiatal fordul az LMBTQ-mozgalmak, az animalizmus vagy a veganizmus felé – nyilatkozta lapunknak Paraguay volt kulturális miniszere.
A szakember kifejtette, hogy arra a kérdésre, hogy hol húzódik a határvonal az oktatáshoz tartozó, mindennapi életet érintő témák és az indoktrináció, vagyis a politika által befolyásolt tanítás között, sok ember számára a válasz az objektív igazság.
A nyugati oktatásban a posztmodern szemlélet szerint elhagyták azt az elképzelést, hogy létezik objektív igazság. Az ideológiák itt a politikának felelnek meg. Másik jellemzőjük, hogy van pénz a terjesztésükre. Ha ez a két dolog megvalósul, akkor az indoktrináció is megjelenik az osztályteremben.
Fernando Griffith szerint fel kell ismerni, hogy az emberek boldogabbak lesznek, ha a jóra törekednek. Az objektivitáshoz pedig szükséges a tudomány.
Ha gyengül az oktatás, akkor a fiatalok máshol keresik a közösség erejét. Ezért van az, hogy sok fiatal fordul az LMBTQ-mozgalmak, az animalizmus vagy a veganizmus felé.
Az indoktrináció elleni lépésként érdemes visszatérni a klasszikusokhoz és az oktatás eredeti céljához, a tudás fejlesztéséhez. Nem csak megérteni kell a dolgokat, alkalmazni is szükséges, de a tudásnak a racionális gondolkodáson, a tudományon kell alapulnia – hangsúlyozta a szakértő.
További Külföld híreink
Különbséget kell tenni képzés és oktatás között.
A képzés a készségekről szól. A képzés önmagadról szól, arról, hogy ki vagy.
A nyugati oktatás a képzésre helyezte a hangsúlyt, ez pusztán felszínes oktatás.
Míg az oktatás arról szól, hogy
Olyan ember vagy-e, aki nemcsak magadnak, hanem a társadalom többi tagjának is hasznára válik? Építesz-e a magatartásoddal?
Ha ezt helyezi középpontjába az oktatás, akkor a lehető legjobban védekezik az indoktrináció ellen – fejtette ki Paraguay korábbi kulturális minisztere.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay, WOKANDAPIX)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA migrációs paktum megkapta az utolsó pecsétet Brüsszeltől
Varga Mihály: Ettől a pillanattól kezdve élő valósággá vált a dokumentumnak a hatálybalépése.
Sánchez megbuktatásával fenyegetőzik Carles Puigdemont
A hétvégi előre hozott katalóniai parlamenti választások után a szeparatista vezető ultimátumot adott a szocialista spanyol kormányfőnek: vagy lemond a katalán elnökségről, vagy megbuktatják.
Brutális fogolyszöktetés Franciaországban + videó
Ukrán háborús fegyverekkel lőttek agyon három börtönőrt.
Alkoholkómába estek, kórházba kellett szállítani három gyermeket
Két hét- és egy tizenegy évest.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Még a baloldali szavazók is támogatják Ferenc pápa békepárti javaslatát
Egészen elképesztő dolog derült ki a császármetszéssel született gyermekekről
Kiderült az új edző terve Szoboszlaival: már az utódával tárgyal a Liverpool
„El kell ismernünk, civilizáltabbak nálunk” a magyarok – odavannak a románok a makói fürdőért
Ezt a három csillagjegyet nagy szerencse éri, míg a Nap és az Uránusz együtt áll
Azahriah óriási üzletbe fogott: kiderült, hogy cipőn kívül milyen más terméket dob még piacra közösen a Tiszával
Magyarország elleni vádaskodásba ment át az ukrán külügyminiszter interjúja
Válogatott: a sérült Fiola és Lang is bekerült a bő Eb-keretbe
Többségbe kerülhetnek a változás hívei a fővárosi közgyűlésben
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Stockholm: jöhetnek az atomfegyverek!
Kiderült Koncz Zsuzsa titka, ezért lett ő „európai hazafi"
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA migrációs paktum megkapta az utolsó pecsétet Brüsszeltől
Varga Mihály: Ettől a pillanattól kezdve élő valósággá vált a dokumentumnak a hatálybalépése.
Sánchez megbuktatásával fenyegetőzik Carles Puigdemont
A hétvégi előre hozott katalóniai parlamenti választások után a szeparatista vezető ultimátumot adott a szocialista spanyol kormányfőnek: vagy lemond a katalán elnökségről, vagy megbuktatják.
Brutális fogolyszöktetés Franciaországban + videó
Ukrán háborús fegyverekkel lőttek agyon három börtönőrt.
Alkoholkómába estek, kórházba kellett szállítani három gyermeket
Két hét- és egy tizenegy évest.