Kórházba szállították pénteken a botoşani-i Mihai Eminescu Színház egyik színészét, miután az egyik színdarab próbáján véletlenül meglőtték egy airsoft fegyverrel– adta hírül a Maszol.
Meglőttek egy fiatal színészt egy színházi előadás próbáján
Kórházban van.

A megyei kórház igazgatója szerint a 33 éves színésznek a szemgolyóját érte a találat. Úgy tudni, a fegyver véletlenül sült el a próbán. A fiatal színészt enyhe szemgolyó-sérüléssel diagnosztizálták.
A rendőrség vizsgálatot indított, hogy megállapítsák, hogy megsértették-e a fegyver- és lőszerhasználatra vonatkozó jogszabályokat – közölte a Botoşani megyei rendőrség szóvivője, Delia Nenişcu.
További Külföld híreink
Borítókép: illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Trump szerint jól haladnak a tárgyalások
Az amerikai elnök szerint közel a béke.

Terrorszervezeteket és szélsőségeseket támogat Soros György
Előszeretettel támogat iszlám szervezeteket a tőzsdespekuláns.

Georgiai kormányfő: Nem maradhat aktív a külföldi ügynökök hálózatával működtetett politikai erő
Irakli Kobahidze georgiai miniszterelnök vasárnap, az előző napi helyhatósági választások utáni követő tüntetéseket kommentálta.

Izrael visszautasította Greta Thunberg vádaskodását
A svéd klímaaktivista a bánásmódra panaszkodott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk