– Biztonsági okokból idő előtt le kellett mondani a vízmű látogatását – tájékoztatta a Bild című német lapot Annalena Baerbock német zöldpárti külügyminiszter ukrajnai látogatásán történt eseményekről a szóvivője.
Orosz drón üldözte a német külügyminisztert
Annalena Baerbock német külügyminiszter az orosz–ukrán háború második évfordulóján Ukrajnába látogatott. Odesszában további német támogatást ígért ukrán kollégájának. Tartózkodása során egy óvóhelyet is meg kellett látogatnia és egy drón üldözte a konvojt, amiben utazott.

Baerbock a Fekete-tenger melletti Mikolajiv városának vízművében tervezett látogatása a terület felett megjelenő orosz felderítő drón miatt megszakadt. Általában a drónok érkezését közvetlen légicsapás követi és a frontvonal sem messze húzódik a területtől, emiatt a látogatást azonnal lemondták.
A külügyminiszter egy üzemben tartózkodott, ahol a sós vízből ivóvizet állítanak elő, pótolva a háború során megsérült infrastruktúrát. A Baerbockot szállító páncélos oszlop azonnal mozgásba lendült, de az orosz drón követte a konvojt, így a mobiltelefonok riasztóalkalmazásai azt jelezték, hogy a veszélyt nem sikerült elhárítani. A legbiztonságosabb ilyen helyzetben a folyamatos mozgás, így a konvojt egy ideig üldözte a drón, amíg ki nem kapcsolt.
Az orosz nyelvű online újság, a Lenta a Die Zeit német lapra hivatkozva közölte, hogy a külügyminiszternek bujkálnia kellett Odesszában, amikor egy légiriadó során mintegy negyedórát töltött az óvóhelyen kíséretével együtt.
Baerbock az orosz–ukrán háború kétéves évfordulóján érkezett Ukrajnába. Ukrán kollégájának, Dmitro Kuleba külügyminiszternek további fegyverek szállítását és egyéb támogatást ígért Odesszában.
Emlékezetes, Baerbock hivatalos nyilatkozataival korábban kellemetlen helyzetekbe hozta magát, és a nemzetközi sajtóban is megkérdőjelezték kompetenciáját, hiszen egy sajtótájékoztatón például kijelentette, hogy évi 560 napot dolgozik, illetve a tavalyi müncheni biztonsági konferencián pedig azt közölte, hogy Ukrajna biztonsága akkor garantált, ha Vlagyimir Putyin elnök politikája 360 fokos fordulatot vesz. (Mint köztudott, minden negyedik év áll 366 napból, a többi 365 napos, továbbá a 360 fok egy teljes kör, tehát nem történik változás – a szerk.)
Borítókép: Annalena Baerbock német külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Filip Singer)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kampányt indítottak a közösségi médiában a holokauszt-tagadás elleni küzdelem részeként
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.

Európába tartva felborult egy migránsokat szállító hajó a Földközi-tengeren
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.

Geert Wilders: Trump szerint a tömeges bevándorlás a vesztébe sodorja Európát
A PVV elnöke szerint Hollandia csak akkor menekülhet meg, ha azonnali menedékkérési stopot vezetnek be.

Sorozatos szabálysértések az Air Indiánál – veszélyben a biztonság?
Az indiai légiközlekedési hatóság 51 biztonsági szabálysértést tárt fel az Air Indiánál. A társaság egyik járata egy hónappal ezelőtt tragikus balesetet szenvedett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk