– Ez a jogszabály 170 millió amerikai jogait tiporja lábbal, és ötmillió kisvállalkozást foszt meg a platformtól – nyilatkozta a ByteDance kínai cég szóvivője az amerikai kongresszus előtt lévő törvényjavaslattal kapcsolatban.
Betilthatják a TikTokot
Az amerikai kongresszus előtt van az a javaslat, ami arra kötelezné a TikTok tulajdonosát, hogy adja el a részvényeit, ha pedig ezt nem teszi, akkor betiltják az Egyesült Államokban.

A képviselőház energiaügyi és kereskedelmi bizottsága várhatóan a mai napon szavaz azzal a javaslattal kapcsolatban, ami hat hónapot engedélyez a ByteDance kínai internetes technológiai vállalatnak arra, hogy eladja a TikTokot. Ha ez nem történik meg, akkor betiltják az Egyesült Államokban a közösségi platformot.
Mintegy 170 millió amerikai felhasználót érint a lépés. A cégnek 165 napja lenne az eladásra, ha nem valósulna meg, akkor az Apple alkalmazásboltjai, a Google és mások sem kínálhatnák legálisan az alkalmazást, és nem nyújthatnának webtárhely-szolgáltatásokat a ByteDance által vezérelt alkalmazások részére.
Mike Gallagher képviselő, a képviselőház kínai bizottságának republikánus elnöke és Raja Krishnamoorthi, demokrata képviselő kedden terjesztett elő törvényt azért, mert a ByteDance cég kínai tulajdonban van, és nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
A TikTok tovább élhet, és az emberek azt tehetnek rajta, amit akarnak, feltéve, hogy megvan ez a szétválás
– jelentette ki Gallagher, majd egy hasonlattal folytatta arról, hogy miért szükséges a TikTok és a kínai cég szétválása:
Ez nem tilalom – gondoljon erre úgy, mint egy műtétre, amelynek célja a daganat eltávolítása és ezáltal a beteg megmentése.
A vállalat is reagált:
Ez a törvényjavaslat a TikTok teljes betiltása, bármennyire is próbálják álcázni a szerzők– nyilatkozta a ByteDance szóvivője. A cég kifejtette, hogy nem adja ki Kína részére a felhasználói adatokat. A vállalat vezetői és a Kínai Kommunista Párt közötti összefonódások miatt folyamatosan napirenden van a kérdés, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent-e platform az Egyesült Államokban.
Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtótitkára üdvözölte a javaslatot.
Kérdés, hogy születik-e döntés a közeljövőben, mert az alkalmazás népszerű, például Joe Biden választási kampánya során is használják a TikTokot, és választási évben a jogalkotási folyamat is nehézkes.
Donald Trump már 2020-ban tett lépéseket a TikTok betiltására, de azokat a bíróságok jogtalannak vélték.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Totális kontroll és kivándorlás: hova tart Irán a háború után? + videó
Sayfo Omar közel-kelet szakértő szerint az iráni rezsimnek kiépített eszköztára van a túléléshez, miközben sokan továbbra is reménykednek egy szabadabb Iránban.

Egy ukrán férfi ismét semmibe vett egy befogadó országot
A bíróság elutasította az állampolgársági kérelmét.

Észak-Korea komoly bejelentést tett az orosz külügyminiszternek
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.

Politikai földrengés Berlinben: a CDU/CSU nemet mondott a baloldal bírói puccsára + videó
Történelmi fordulópont: a CDU/CSU először nem hajolt meg a baloldali ideológia előtt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk