Franciaország a közeljövőben nem tervezi katonái kiküldését Ukrajnába − jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő abban az interjúban, amelyet a Právo című baloldali lapnak adott keddi hivatalos csehországi látogatása előtt Párizsban.
Emmanuel Macron tiszta vizet öntött a pohárba
Pár napja mondott olyat a francia elnök, Emmanuel Macron, ami veszélybe is sodorhatta volna a világot. Most elmondta, mire gondolt.

Emmanuel Macron azokra a nemzetközi nyilatkozatokra reagált, amelyekben európai politikusok a múlt hétfőn megtartott párizsi támogatói konferencián elhangzott szavait kommentálták.
Nincs konszenzus arról, hogy hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjünk, de semmit sem szabad kizárni és mindent meg fogunk tenni, amit meg kell tennünk, hogy Oroszország ne győzzön
− mondta egy hete újságíróknak a francia elnök.
– Egy, a katonák kiküldését firtató kérdésre válaszolva mondtam, hogy semmi sincs kizárva − fogalmazott a politikus az interjúban, amelyből a Novinky.cz hírportál idézett.
Ez nem jelenti azt, hogy mérlegeljük francia egységek küldését Ukrajnába a közeljövőben, hanem azt, hogy megnyitjuk a vitát és átgondolunk mindent, amit Ukrajna támogatása érdekében megtehetünk, különösen Ukrajna területén − magyarázta kijelentését Emmanuel Macron.
Másfelől mindig világosan megfogalmaztam a kereteket: nem vagyunk háborúban az orosz nemzettel, és elutasítjuk, hogy elfogadjuk a feszültség növelésének logikáját
− mutatott rá a francia elnök.
További Külföld híreink
Emmanuel Macron szerint a párizsi támogatási konferencia hasznos volt, és egyetértés volt öt olyan témában, amelyben a résztvevő országok fokozni kívánják tevékenységüket. Ezek: a kibertámadások elleni védekezés, hadifelszerelések közös gyártása Ukrajna területén, az Ukrajna elleni orosz támadás által leginkább veszélyeztetett országok védelme, Ukrajna védelmének megerősítése az ukrán–fehérorosz határon, valamint Ukrajna területének későbbi aknamentesítése.
A francia elnök kedden néhány órás hivatalos látogatást tesz Csehországban, ahol egyebek között Petr Pavel cseh államfővel, illetve Petr Fiala miniszterelnökkel folytat tárgyalásokat.
Borítókép: Egy ideig tárgytalan, hogy francia katonák ukrán földre lépjenek. Legalábbis, Emmanuel Macron elnök most ezt mondta (Fotó: Ludovic Marin/AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A NATO vezetője fegyverbe szólítja a fiatalokat
Rutte ismét háborúba vinné Európát.

Egy amerikai szenátor szerint ideje bekeményíteni
Lindsey Graham Tomahawk cirkálórakétákat is küldene Ukrajnának.

Kriptodiktatúra az EU-ban: a bíróság ítélete Tusk Lengyelországáról
Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes és a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője kemény üzenetet küldött.

Rutte már az európai katonák ukrajnai bevetését tervezi
Milliméterekre a harmadik világháború.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A NATO vezetője fegyverbe szólítja a fiatalokat
Rutte ismét háborúba vinné Európát.

Egy amerikai szenátor szerint ideje bekeményíteni
Lindsey Graham Tomahawk cirkálórakétákat is küldene Ukrajnának.

Kriptodiktatúra az EU-ban: a bíróság ítélete Tusk Lengyelországáról
Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes és a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője kemény üzenetet küldött.

Rutte már az európai katonák ukrajnai bevetését tervezi
Milliméterekre a harmadik világháború.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!