A bejelentés tehát várhatóan nem szól majd másról, mint a belső védelmi gazdaságot ösztönző javaslatokról. Ez, illetve a NATO küszöb elérésének sürgetése nem áll messze Magyarország álláspontjától sem. Magyarország tíz éve, 2014-ben mindössze a GDP 0,9 százalékát fordította a védelmi kiadásokra, mára ez a szám 2,4 százalékra nőtt (meghaladva a NATO által elvárt két százalékot). Ezzel Magyarországon a legmagasabbak között van a honvédelmi kiadások aránya a nemzeti össztermékhez képest. A bejelentések előszele mégis puskaporos szalagcímeket szült, vagyis, hogy az Európai Unió háborús üzemmódra kapcsol. Ugyanakkor a gazdaságot ösztönző javaslatokon túl az EU eszköztára meglehetősen szűkös, ha a háborúról van szó, mégis – vélhetően a fokozódó kampányhangulat miatt – záporoznak a háborús szagú bejelentések uniós vezetőktől.
Ezt tudja tenni az Európai Unió háború idején
Hadigazdaságot vezet be az Európai Unió az orosz–ukrán háború miatt.

További Külföld híreink
Az Európai Unió semmiképp sem védelmi közösség a jelenlegi keretei között. Az EU-nak nincs állandó hadserege, és a védelmi kérdések is tagállami hatáskörbe tartoznak.
Az EU-nak azonban vannak olyan mechanizmusai, amelyek válság vagy konfliktus esetén koordinálják és támogatják a tagállamokat.
A közös biztonság- és védelempolitika (KBVP) az EU politikai kerete a biztonsági és védelmi kérdések kezelésére. Ez lehetővé teszi az EU-nak, hogy polgári és katonai missziókat hajtson végre a békefenntartás, a konfliktusmegelőzés és a nemzetközi biztonság megerősítése érdekében. A katonai erők KBVP részeként történő bevetéséről a tagállamok egyhangúlag döntenek.
További Külföld híreink
Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) rendelkezéseket tartalmaz a közös kül- és biztonságpolitikára (KKBP) vonatkozóan, amely magában foglalja a KBVP-t is. Az EUSZ 42. cikkének (7) bekezdése kölcsönös védelmi záradékot tartalmaz egy tagállamot ért fegyveres támadás esetére, amely kimondja, hogy ha egy tagállam a területét érő fegyveres támadás áldozatává válik, a többi tagállam köteles minden rendelkezésére álló eszközzel segítséget és támogatást nyújtani.
Az EU védelmi kérdésekben betöltött szerepe tehát többnyire a NATO (Észak-atlanti Szerződés Szervezete) tevékenységének kiegészítésében nyilvánul meg.
Borítókép: Helmut Habermayer vezérőrnagy, leköszönő parancsnok átadja a zászlót Sticz László vezérőrnagynak, az Európai Unió bosznia-hercegovinai békefenntartó missziója, az EUFOR Althea új parancsnokának (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!