Napokon belül érkezik Magyarországra a török földgáz

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, történelmi nap közeleg.

Forrás: MTI2024. 03. 25. 15:01
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az oroszországi Szocsiban 2024. március 25-én. Forrás: Facebook/Szijjártó Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Történelmi nap közeleg a magyar–török energetikai együttműködésben április elsején, ugyanis megkezdődik a földgáz szállítása Törökországból Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter kiemelte, a szerződés értelmében a következő hónapokban 275 millió köbméter földgáz érkezik, ezzel néhány napon belül Magyarország lesz az első olyan, Törökországgal nem szomszédos ország, ahova Törökország földgázt exportál.

Törökország eddig is fontos szerepet játszott a magyar energiaellátásban, de ez idáig csak tranzitútvonalként, mostantól azonban már forrásországként is – emlékeztetett a miniszter.

Szorosabbra fűzzük az együttműködésünket a nukleáris energia területén is, hiszen a hamarosan működésbe lépő új törökországi atomerőmű az új paksi erőművel azonos technológiával épül. Így a török építkezés során nyújtott tapasztalatok is a segítségünkre lesznek. Egyúttal pedig török szakértők segítik majd magyar kollégáikat a hosszú gyártási idejű eszközök műszaki ellenőrzésében is

– fogalmazott Szijjártó Péter közösségi oldalán.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az oroszországi Szocsiban 2024. március 25-én (Forrás: Facebook/Szijjártó Péter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.