Szerdán az esti órákban a bukaresti Cotroceni-palotában tárgyal Orbán Viktor Klaus Johannis román államfővel, Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint Alexander De Croo belga kormányfővel és Andrej Plenkovic horvát miniszterelnökkel. Mint ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a tanácskozás az Európai Unió 2024–2029-es időszakra vonatkozó prioritásait meghatározó folyamat része.
A bukaresti ötoldalú csúcs előtt az RMDSZ elnökével is tárgyal Orbán Viktor
Fontos találkozói lesznek szerda délután a magyar miniszterelnöknek a szomszédos országban.

Románia elnöke 16.30-kor fogadja Charles Michelt, a találkozó után a két politikus közös sajtótájékoztatót tart. Egy órával később kezdődik az öt európai vezető politikus kötetlen egyeztetése egy közös vacsora keretében.
A Maszol erdélyi portál értesülései szerint a magyar miniszterelnök Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével is tárgyal szerdán Bukarestben. Ahogyan az a vezető magyarországi politikusok hivatalos romániai látogatásakor lenni szokott, a program az RMDSZ elnökével való egyeztetéssel kezdődik.
Román sajtóértesülések szerint a találkozón az uniós kérdések mellett szóba kerülhet a NATO-főtitkári pozícióval kapcsolatos jelölés is. Mint ismert, Magyarország ellenzi, hogy a holland miniszterelnök kövesse Jens Stoltenberget, márpedig a főtitkári poszthoz egységes álláspontra van szükség a tagállamok között.
További Külföld híreink
Közben Julianne Smith, az Egyesült Államok NATO-nagykövete kedden Brüsszelben tartott sajtótájékoztatón leszögezte: Washington teljes mértékben támogatja Mark Rutte jelenlegi holland miniszterelnököt az észak-atlanti szövetség vezetői tisztségének elnyerésében, mindemellett nagyra értékeli Klaus Johannis indulását, akit Amerika „barátjának” nevezett, és akinek „minden jót” kíván.
Azt hiszem, tisztában vannak azzal, hogy az Egyesült Államok álláspontja szerint teljes mértékben támogatjuk Mark Ruttét mint következő főtitkárt, de a legnagyobb tisztelettel viseltetünk barátunk, Johannis elnök úr iránt is, nagyra értékeljük, hogy benevezett a versenybe, és minden jót kívánunk neki, miközben a szövetségen belül továbbra is vitát folytatunk erről a kérdésről – idézte a Krónika Julianne Smitht.
Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő felszólal az Európai Nukleáris Szövetség első csúcstalálkozóján Brüsszelben 2024. március 21-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij és várhatóan Trump is beszél az európai vezetőkkel a találkozó során
Az ukrán elnök hamarosan Trumppal találkozik, kövesse velünk élőben az eseményeket!

Így érkezett meg Zelenszkij Miamiba + videó
Már csak pár óra és kezdődik a találkozó.

XIV. Leó pápa: A családok képviselik a fényt a mai világ Heródeseivel szemben
Az egyházfő az év utolsó Úrangyala imádságán a békéért és a háború áldozataiért való imára kérte a híveket.

Így alakultak eddig Trump és Zelenszkij találkozói
Az ukrán elnök fokozatosan visszavett Trumppal szemben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij és várhatóan Trump is beszél az európai vezetőkkel a találkozó során
Az ukrán elnök hamarosan Trumppal találkozik, kövesse velünk élőben az eseményeket!

Így érkezett meg Zelenszkij Miamiba + videó
Már csak pár óra és kezdődik a találkozó.

XIV. Leó pápa: A családok képviselik a fényt a mai világ Heródeseivel szemben
Az egyházfő az év utolsó Úrangyala imádságán a békéért és a háború áldozataiért való imára kérte a híveket.

Így alakultak eddig Trump és Zelenszkij találkozói
Az ukrán elnök fokozatosan visszavett Trumppal szemben.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!