Az EU nemrég döntött arról, hogy újabb ötvenmilliárd eurót fordít Ukrajna támogatására, de mennyivel előrébb juthatna például Bosznia-Hercegovina, ha ennek a hatalmas összegnek egy része a Nyugat-Balkánra jutna – hangsúlyozta. Milorad Dodik egyetértését fejezte ki Orbán Viktorral, és kijelentette: a hosszú távú érdekeket kell szem előtt tartani. Egyetértett azzal, hogy a Balkán gyorsabban fejlődhetne, ha „a háború nem vinné el a pénzt”. Kiemelte, hogy még nem látni a háború végét, és azt is meg kell akadályozni, hogy annak folytatására buzdítsanak.
A háború miatt a Nyugat-Balkántól vonja el a pénzeket az EU – figyelmeztetett Orbán Viktor
A miniszterelnök szerint az Ukrajnának megszavazott ötvenmilliárd euró Boszniának is nagy segítség lenne.

További Külföld híreink
Úgy vélte, hogy az európai uniós és az amerikai választás előtti jelek éppen arra utalnak, hogy a háború intenzívebb lesz.
A boszniai szerb vezető kitért arra is, hogy nem kívánja megszakítani kapcsolataikat az orosz vezetéssel. Mint mondta, nem egyeznek bele abba sem, hogy Bosznia-Hercegovina hozzájáruljon a Moszkva elleni szankciós intézkedésekhez – tette hozzá.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke közös sajtótájékoztatójukon Banja Lukában 2024. április 5-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!