Úgy véli, hogy a június 9-i európai parlamenti választáson az illegális migráció, annak megoldási formái és súlyos negatív következményei „jelentős politikai szerepet kapnak majd, vagyis az európai polgárok döntése a mostanitól eltérő, más összetételű parlamentet és bizottságot eredményezhet”.
Ekkor talán mód lesz arra, hogy a most elfogadott rendeletet és annak végrehajtási szabályait felülvizsgálják
– fogalmazott.
A belbiztonsági főtanácsadó beszámolt arról is, hogy idén meghaladta a nyolcszázat a magyar hatóságok által elfogott határsértők száma, és 22 embercsempész ellen indítottak eljárást. Ez a szám alacsonyabb a tavaly ilyenkor rögzített adatnál.
Azt mondta: a bűnbandák „áttelepültek” a boszniai, horvátországi határ térségébe, a fő irány már nem Magyarországon keresztül vezet, azonban nem lehet kiszámítani, hogy az elfogadott menekültügyi paktum hatására milyen útvonal-módosulás lesz.
A helyzetet folyamatosan figyelemmel kísérik – erősítette meg Bakondi György.
Borítókép: Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az illegális bevándorlásról a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében tartott sajtótájékoztatón 2024. március 20-án (Fotó: MTI/Kovács Tamás)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!