A sajtóhírekkel ellentétben nem került még elő az eltűnt kétéves szerb kislány, Danka holtteste, azonban az a két férfi, akiket a rendőrség elfogott, beismerték, hogy meggyilkolták a gyermeket – írja a BorsOnline.
A kislány március 26-án nem sokkal délután két óra előtt tűnt el Bor városában. A gyermek a testvérével játszott a házuk udvarán, ahol az édesanyja vigyázott rájuk, azonban, amíg bement a házba vízért, Danka eltűnt.
További Külföld híreink
Az anyja azonnal elkezdte keresni Dankát, értesítette a hatóságokat is, és bár a szerb rendőrök mindent bevetettek, egy ideig semmi sem vezetett eredményre. Olyan hírek is érkeztek, amelyek szerint a lányt Budapesten és Bécsben is látták, később azonban már arról lehetett olvasni, hogy a szerb rendőrök tíz nap után elfogtak két embert, akiknek köze lehet a kislány eltűnéséhez.
További Külföld híreink
Utóbb kiderült, a két férfi elütötte a kislányt, akinek a holttestét egy szeméttelepen hagyták. A szerb belügyminisztérium sajtótájékoztatót tartott az ügyben, amelyen elmondták, letartóztatták az 1974-ben született S. J.-t és a szintén 1974-es születésű D. D.-t, a bori Vízművek Kommunális Közvállalat dolgozóit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy március 26-án autóval elütötték a kislányt.
További Külföld híreink
A gyanúsítottak beismerték a bűncselekmény elkövetését, és beszámoltak a részletekről is. A belügyminiszter azonban arról is tájékoztatott, hogy nem találják a gyermek holttestét, mert az egyik férfi egy másik helyre vihette azt. Hogy pontosan hova, azt egyelőre nem lehet tudni, a két férfi folyamatosan egymásra mutogat.
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij uralmának vége lehet, már az utód is megvan?
Egyre többen beszélnek az elnök eltávolításáról.

Halálosan megfenyegetett egy volt polgármestert egy migráns
A muzulmán férfi azt mondta, elvágja az illető torkát.

Szijjártó Péter üzent az ünnep alkalmából
A miniszter nem akármilyen kívánságot fogalmazott meg.

Trump terve működik + videó
J. D. Vance alelnök a Nemzeti Gárdát és a rendőröket méltatta, miközben kint tüntetők skandáltak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij uralmának vége lehet, már az utód is megvan?
Egyre többen beszélnek az elnök eltávolításáról.

Halálosan megfenyegetett egy volt polgármestert egy migráns
A muzulmán férfi azt mondta, elvágja az illető torkát.

Szijjártó Péter üzent az ünnep alkalmából
A miniszter nem akármilyen kívánságot fogalmazott meg.

Trump terve működik + videó
J. D. Vance alelnök a Nemzeti Gárdát és a rendőröket méltatta, miközben kint tüntetők skandáltak.