– Néha inkább érzem magam biztonsági őrnek, mint pedagógusnak – állítják tanárok a norvég általános és középiskolákban, számolt be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség. Mint írják, a tanárok munkakörnyezetére vonatkozó felmérést, amely a mindennapi munkában tapasztalható fenyegetésekre, zaklatásra és erőszakra összpontosított, a Resons Analyse végezte.
Az eredmények azt mutatják, hogy
a tanárok erőszakkal, fenyegetéssel és zaklatással kapcsolatos tapasztalatai az általános és középiskolákban az elmúlt hat évben drámaian megsokszorozódtak.
Tízből hét tanár – vagyis több mint kétszer annyian, mint 2018-ban – azt válaszolta, hogy az elmúlt évben tapasztalt fenyegetést vagy zaklatást. Több mint megnégyszereződött azoknak az aránya, akik többször tapasztaltak fenyegetést.
Majdnem minden második tanár tapasztalt fizikai erőszakot és szenvedett el sérülést egy vagy több alkalommal az elmúlt évben.
Hat évvel ezelőtt ez „csak” minden negyedik tanárra vonatkozott.
Ritkán látunk ilyen egyértelmű tendenciákat – jegyezte meg Idar Eidset, a Respons Analyse munkatársa.
A helyzet rosszabb lett, ez a tendencia nagyon aggasztó. Ezzel a helyzettel nem tudunk tovább együtt élni
– mondta Geir Rosvoll, a Norvég Oktatási Unió vezetője. Bár a szakszervezet az elmúlt időszakban több visszajelzést is kapott a tagjaitól, hogy a kihívások egyre nagyobbak, ezeken az eredményeken ő is meklepődött.
A felmérésben részt vevő tanárok új és ijesztő mindennapokról számolnak be a norvég iskolákban – írja a Document norvég hírportál.
Ez egy válság! A tanulók úgy érzik, hogy nincsenek határai annak, hogy mit szabad tenniük egymással, a felszereléssel vagy a felnőttekkel. Csak az elmúlt évben nagymértékben megromlott a diákok viselkedése abban az iskolában, ahol dolgozom
– számoltak be róla többen is.
Sokan azt is elmondták, hogy nem kapnak elég segítséget a diákok, a megkérdezett tanárok mindössze három százaléka véli úgy, hogy iskolájukban jól működő támogatási rendszer segíti az erőszakos, fenyegető és agresszív viselkedésű tanulókat. A tanárok több mint fele azonban azt mondta, nincs ilyen támogatási rendszer az iskolájukban vagy nem tudja, hogy van-e.
További Külföld híreink
Érdekesség, hogy különösen a fiatalabbakat tanító, az alsó tagozaton dolgozó tanárok számoltak be arról, hogy a korábbinál gyakrabban vannak kitéve testi sértésnek és erőszaknak. A felmérésből kiderül, hogy a tanulók közötti erőszak is nagyon elterjedt.
Az elmúlt évben a tanárok 77 százalékának kellett fizikailag beavatkoznia a tanulók közötti erőszakos vagy veszélyes helyzetekben.
Több mint kétszeresére, hétről 18 százalékra nőtt azoknak az általános iskolai tanároknak az aránya, akik nagyon vagy meglehetősen veszélyesnek ítélik meg a munkakörnyezetüket.
Kari Nessa Nordtun oktatási miniszter súlyos problémaként jellemzi az iskolai erőszak mértékét. Nordtun most válságtanácskozásra hív mindenkit, aki iskolákkal dolgozik, és azt mondja, kész minden követ megmozgatni, hogy megállítsa az egyre terjedő erőszakot az osztálytermekben.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elfogadhatatlan lenne területek feladása a béke fejében az ukrán főparancsnok szerint
Az ukrán főparancsnok még saját magának sem engedi meg, hogy egyáltalán fontolóra vegye ezt a lehetőséget.

Magyarország nemet mond a közös hitelre Ukrajnáért
A német kancellár a belga miniszterelnököt győzködi.

Svédország megvonhatja az állampolgárságot a bűnszervezetek tagjaitól
Svédországban több mint egy évtizede okoznak súlyos problémákat a bandaháborúkhoz köthető lövöldözések és robbantások.

Olajfinomítóra és kikötőre mértek csapást az ukránok
Találatot és tüzet rögzítettek a létesítmény területén – áll a közleményben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elfogadhatatlan lenne területek feladása a béke fejében az ukrán főparancsnok szerint
Az ukrán főparancsnok még saját magának sem engedi meg, hogy egyáltalán fontolóra vegye ezt a lehetőséget.

Magyarország nemet mond a közös hitelre Ukrajnáért
A német kancellár a belga miniszterelnököt győzködi.

Svédország megvonhatja az állampolgárságot a bűnszervezetek tagjaitól
Svédországban több mint egy évtizede okoznak súlyos problémákat a bandaháborúkhoz köthető lövöldözések és robbantások.

Olajfinomítóra és kikötőre mértek csapást az ukránok
Találatot és tüzet rögzítettek a létesítmény területén – áll a közleményben.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!