A miniszter az ukrajnai harctéri helyzettel és az EU vonatkozó politikájával kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Magyarország szomszédos országként közvetlenül és rendkívül súlyosan szembesül a háború negatív következményeivel, ezért igencsak érdekelt a fegyveres konfliktus mielőbbi lezárásában. Úgy vélekedett, hogy jól láthatólag egyik fél sem tudja megnyerni a háborút, így az Ukrajna győzelmére számító európai politikusok tévedtek, ahogy Oroszország sem tud egyértelműen felülkerekedni. Ebben az esetben pedig kizárólag diplomáciai rendezés képzelhető el, a kérdés pusztán az, hogy mikor kezdődhetnek el a béketárgyalások. „És minél később, annál több ember fog meghalni, annál nagyobb lesz a pusztítás” – figyelmeztetett. „Mi minél előbbi békében reménykedünk, minél előbbi tűzszünetben, minél előbbi béketárgyalásban” – fűzte hozzá. Végül pedig ismét hangsúlyozta, hogy Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök személyében nem támogathatnak olyat a NATO főtitkári posztjára, aki korábban hazánk „térdre kényszerítéséről” beszélt.
Keményen kiosztotta Szijjártó Péter a magyar demokrácia bírálóit + videó
A külügyminiszter büszkeségének adott hangot a demokrácia magyarországi helyzete kapcsán.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezleten Koppenhágában 2024. április 15-én (Fotó: MTI/EPA/Ritzau/Ide Marie Odgaard)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!