Május 20-án éjszaka lejárt Zelenszkij ötéves államfői mandátuma, de Kijev azon az állásponton van, hogy a Zelenszkij által bevezetett hadiállapot idején nem lehet elnökválasztást tartani – emlékeztet a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
Hatalmi válság van Ukrajnában?
Az orosz állami duma elnöke szerint Zelenszkij teljesen átvette a hatalmat Ukrajnában, pedig az elnöki mandátum május 20-án lejárt.

Vjacseszlav Volodin, az orosz állami duma elnöke szerint Ukrajna alkotmányának értelmében az elnöki feladatok ellátását az új államfő megválasztásáig az ukrán legfelsőbb tanács elnökére kellene bízni. Ám Ruslan Stefancsuk megtagadta a feladatok ellátását.
Volodin szerint ez a felállás ellentmond Ukrajna alkotmányának és hatalomátvételnek minősül.
Véleménye szerint a jelenlegi helyzet a külföldi államfők számára is problémát okoz, hiszen ezentúl a megkötött nemzetközi megállapodásoknak nem lesz jogi ereje.
Vlagyimir Putyin orosz államfő pénteken Minszkben fehérorosz hivatali kollégájával, Aljakszandr Lukasenkával tárgyalt, ahol kijelentette, hogy Moszkva kész folytatni a párbeszédet Kijevvel, ám a kérdés az, hogy kivel kell tárgyalásokat folytatni Ukrajnában.
Borítókép: Vjacseszlav Volodin (Fotó: AFP/Natalia Kolesnikova)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Csehország: az izraeli–palesztin konfliktust kétállami megoldással kell lezárni
Petr Pavel cseh államfő a Hradzsinban Jan Lipavsky cseh külügyminiszterrel folytatott eszmecserét.

Katasztrófa a a Kamcsatkai-félszigeten: 8,8-as rengés után kitört egy vulkán is kitört
Kamcsatka partjainál 8,8-as erősségű földrengés rántotta meg a Földet — a rengést közvetlenül követte a Kljucsevszkaja Szopka vulkán kitörése, lávát hányva és robbanásokkal kísérve.

Zelenszkij katonái fegyverrel ütöttek egy civilt + videó
A kényszersorozás borzalmai videón.

Kamcsatka: a földrengés közben is operáltak az orvosok + videó
Egy 8,8-as erősségű földrengés rázta meg Kamcsatkát, de az orosz orvosok egy pillanatra sem hagyták abba a műtétet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk