Kalifátust akarnak kikiáltani Németországban – riadót fújt Berlin

Kemény fellépést ígért Olaf Scholz német kancellár azok számára, akik iszlamista kalifátus kikiáltását sürgetik Németországban. Legutóbb Hamburgban gyűltek össze több mint ezren, a megmozdulás résztvevői szinte már követelték az iszlamista állam megalakítását.

2024. 05. 01. 13:52
Demonstration by the Islamist scene in Hamburg
„A kalifátus a megoldás” feliratú táblát tart a kezében egy résztvevő a hamburgi iszlamista tüntetésen 2024. április 27-én.
Fotó: Axel Heimken Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A kalifátus nemcsak egy fogalom, hanem az ISIS-re, az Iszlám Államra, egy vallási terrorállamra utal, ahol köztársaságunk jogait lábbal tiporják – figyelmeztetett kedd este a ZDF német televíziós hálózat műsorában Robert Habeck német alkancellár és gazdasági miniszter. Múlt hét végén ugyanis több mint ezren vonultak utcára Hamburgban azt követelve, hogy vezessék be Németországban a szélsőséges iszlamista rendszert.

A kalifátus európai elterjesztése még az Iszlám Állam közel-keleti terrorszervezet fénykorában, a 2010-es évek közepén merült fel rendszeresen.

 

Akkoriban az egész világ szemtanúja volt annak, mit jelentene a kalifátus megalakítása: Szíriában is Irakban rendkívül kemény büntetéseket vezettek be, szinte mindennaposak voltak a lefejezések. A brutális kivégzések alól a túszul ejtett nyugati állampolgárok sem voltak kivételek, ezekről temérdek videófelvétel járta be a közösségi oldalakat világszerte. A hamburgi tüntetők pedig tulajdonképpen hasonló rendszer bevezetését követelték.

Az ISIS által hirdetett rendszer alapja a saría, azaz az iszlám vallási törvénye, melyet a szélsőségesek meglehetősen sarkalatosan értelmeznek – részben innen erednek a szigorú törvények.

Nem véletlen tehát, hogy a napokban Olaf Scholz német kancellár közölte, következményei lesznek a hamburgi megmozdulásnak, melyet egyébként számos német politikus elítélt.

A tüntetést a Muslim Interactive szervezte, melytől Habeck szerint meg kellene vonni a jogokat. Az egyesület mögött egyébként szélsőséges szálak húzódnak, és olyan szervezetekkel vannak szoros kapcsolatai, mint például a Hizb út-Tahrir, mely nemcsak antiszemitizmust, de terrorizmust is hirdet. „Ha kalifátust akarsz, rossz helyre jöttél” – osztotta meg álláspontját Nancy Faser német belügyminiszter is, aki szintén következményeket ígért az iszlamista terror hirdetése, valamint a zsidók elleni gyűlölet miatt.

Borítókép: „A kalifátus a megoldás” feliratú táblát tart a kezében egy résztvevő a hamburgi iszlamista tüntetésen 2024. április 27-én (Fotó: AFP/Axel Heimken)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.