Egy közép-ázsiai ütközet, ami meghonosította a papírt nyugaton
A talasi csata és a papírgyártás nyugati elterjedésének története.
A talasi csata és a papírgyártás nyugati elterjedésének története.

A szervezet a kalifátus létrehozását hirdeti, Izrael-ellenes és antiszemita kijelentéseket tesz, valamint megvetést tanúsít a nők és kisebbségek iránt.

Az iromány szerint „a kalifátus oroszlánjai városaitokat veszik célba”, „Budapest utcáit átitatja a polgárok vére.”

Ellenséges csapatokat engedünk Európa földjére identitás nélküli tömegek képében.

A kalifátus a saría törvényeken alapuló rend lenne – figyelmeztet a neves iszlámtudós.

Tilos volt bármilyen módon a kalifátust szóba hozni, a tüntetők vezérének azonban mégis sikerült megkerülnie a szabályokat.

Németországban nincs egységes álláspont a kérdésben.

Elfátyolozott nők és nyilvános kivégzések – ilyen volt az élet az ISIS alatt a Közel-Keleten.

„Nancy Faeser egyfajta biztonsági kockázat” – írta véleménycikkében a Focus német lap szerzője.

Az Iszlám Állam brutális rendszerét hoznák el Európába a szélsőségesek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garázdaság bűntettének gyanúja merült fel.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Plusz az összes telephelyen.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Azt mondja, pszichológiai problémái vannak, de a pszichológus szerint nincsenek.

Meg akarják előzni a negatív hatásokat.

Egyre több a hasonló eset Franciaországban.

A francia válogatott szövetségi kapitánya szerint ez a támadója esetében teljesen természetes.

A számos érdekes és ritkán hallható mozarti motívumot tartogató vígopera az Eiffel Műhelyházában látható.

Kis Károly tragikusan rövid ideig ülhetett csak a trónon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.