Április utolsó hétvégéjén több mint ezer tüntető gyűlt össze a németországi Hamburgban, azt skandálva, hogy „a kalifátus a megoldás” – követelve annak kikiáltását. Noha korábban Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta, kalifátust nem kiálthat ki csak úgy senki, tudva azt, hogy a szélsőségesek akár az ISIS rendszerére is tekinthetnek példaként, még maga a gondolat is ijesztő, hogy szélsőséges iszlamisták kalifátust hozzanak létre a kontinensen. 2014 óta a terrorszervezet több mint ötezer civillel végzett, köztük csaknem ezer gyermekkel, ám nem kizárt, hogy a valós számok jóval magasabbak.
A kalifátus – Az ISIS brutális rendszere, amelyet Európába hoznának a szélsőségesek + videók
Több mint ezer fő követelte egy héttel ezelőtt Hamburgban a kalifátus kikiáltását. A politikai-vallási állam egészen a 2010-es évek közepéig szinte ismeretlen volt az európaiak előtt, a történelmi idők kalifátusai ugyanis a Közel-Keletre és Észak-Afrikára terjedtek ki. Az Iszlám Állam terrorszervezet azonban visszahozta a köztudatba: bár a kalifátust nem sikerült helyreállítaniuk – ahogyan azt elképzelték –, az általuk uralt területeken elképesztő méreteket öltött a brutalitás, amelynek alapját az iszlám törvények szélsőséges értelmezése adta.

Hogy pontosan milyen volt az élet az ISIS alatt, arról többnyire nyugati túlélők számoltak be, köztük olyan európai vagy amerikai állampolgárok, akik a terrorszervezethez csatlakozni vágyó férjükkel tartottak a Közel-Keletre. Elmondták, a kivégzések után a holttesteket napokig az utcán hagyták oszlopokon lógni, már a legyek ellepték őket, amikor leszedték.
A kivégzéseket gyakran alkalmazták olyan cselekedetek büntetéseként, amelyek szembementek a saríával, például ha egy nő nem fátyolozta el magát, kivégezhették.
További Külföld híreink
Hasonló sorsra jutottak azok is, akik mobiltelefont használtak, amelyet szintén betiltottak vagy akik menekülni akartak az ISIS területéről. Utóbbi esetében, hogy az emberek ne keltsenek feltűnést, mindenüket hátrahagyva, teljesen hétköznapi ruhában indultak útnak. Egyértelműen látszik, hogy az ISIS egyik fegyvere a világ megfélemlítése volt, hiszen nem véletlenül tárták nyilvánosság elé brutális módszereiket.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP/Javed Tanveer)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!