Ahogy arról lapunk is beszámolt, kényszerleszállást hajtott végre az iráni elnököt és a külügyminiszter is szállító helikopter vasárnap. Információk szerint a gép Irán Kelet-Azerbajdzsán tartományában szállt le, az első hírek szerint baleset volt, később azonban arról számolt be a média, hogy a rossz időjárás, a heves széllökések és a köd miatt kellett megszakítania útját.
A mentést azonban nagyban megnehezítette, hogy eleinte nem tudták pontosan hol landolt a helikopter, a mentőcsapatok pedig a sűrű köd miatt sem tudtak könnyen haladni.
Közben a TASZSZ orosz hírügynökség azt közölte, hogy
Az iráni elnök helikopterének két utasával felvették a kapcsolatot.
A RIA Novosztyi orosz hírügynökség értesülései szerint az elnök környezetének emberei felvették a kapcsolatot a parancsnoki központtal, ami reményt ad arra, hogy senki sem halt meg a balesetben.
A legfrissebb hírek szerint pedig a Sky News az iráni állami médiára hivatkozva azt írta,
Megtalálták az iráni elnök helikopterét a kutató-mentőcsapatok, de nem közöltek információkat arról, hogy hol találták meg, és találtak-e túlélőket.
Más információk szerint azonban
A Vörös Félhold stábja és az energiaügyi miniszter is cáfolta, hogy megtalálták a helikoptert, de szintén a Vörös Félholdra hivatkozva arról írt a média, hogy már megközelítették a helyszínt.
A Mehr iráni hírügynökség korábban arról is beszámolt, hogy a mentést és keresést nem lehet a levegőből végezni, mivel továbbra is rossz az idő, de több hegymászócsapat is érkezett. Ahogy azonban közeledik az este, a sötétedés is nehezíti a mentést.
Estére a látótávolság öt méterre csökkent – közölte az iráni Vörös Félhold szóvivője.
A Noor News hírportál ugyanakkor azt írta, hogy bár minden forgatókönyv lehetséges a kényszerleszállást végrehajtott helikopterrel kapcsolatban, de nem érkezett jelentés arról, hogy robbanást vagy tüzet hallottak volna az elnök helikopterének leszállóhelyén, „ami a helikoptercsapat biztonságára utal”.
A félhivatalos Fars hírügynökség felszólította az irániakat, hogy imádkozzanak Raisziért.