Ez várható a holnapi brit választásokon

John O’Sullivan, a Danube Institute elnöke beszélt arról, mit jelenthet a szigetországnak, ha a Munkáspárt lesz a győztes.

Szavazóhelyiséget jelző tábla Londonban 2024. július 3-án. Fotó: Jakub Porzycki Forrás: AFP/NurPhoto

A tömeges migráció kapcsán azt mondták a briteknek, hogy ellenőrizni fogják a bevándorlást, és gyorsan tízezrekre csökkentik az országba érkezők számát. A bevándorlás pedig soha nem volt magasabb szinten Nagy-Britanniában, mint manapság, és az emberek joggal érzik elárulva magukat. A bevándorlás nem javítja az egy főre jutó jövedelmet. Javítja a teljes nemzeti jövedelmet, de ennek az újonnan érkezők a fő haszonélvezői. Az egy főre jutó jövedelem ezzel szemben vagy stagnál vagy csökken a magas migráció miatt. A másik téves politika a nettó zéró kibocsátás volt. Minden kormány rájött, hogy nem lehet elérni a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátást anélkül, hogy hatalmas recessziót ne okoznánk a gazdaságnak, és ne növelnék az állami kiadásokat, az adókat, és különösen az energiaárakat. Megnehezítik az emberek életét, és mindaddig ezt teszik, amíg a kormányok rá nem jönnek, hogy nem lehet elérni, amit akarnak.

John O’Sullivan szerint a természetüknél fogva konzervatív beállítottságú embereknek azzal kell vigasztalniuk magukat, hogy ha nem lenne a Reform UK, a kormányt akkor is csúnyán legyűrnék a bukott politikájuk miatt.

Valójában az egyetlen módja annak, hogy megakadályozzák a Munkáspárt elsöprő győzelmét, ha a Reform UK-nek sikerülne behatolnia a Munkáspárt munkásosztálybeli szavazóbázisába. Ez meg fog történni, de valószínűleg nem olyan mértékben, amely jelentősen mérsékelné a Munkáspárt győzelmét vagy a várható törvényhozási többségének nagyságát.

Kérdés az, hogy a Munkáspárt olyan költségvetési és pénzügyi szempontból felelős politikát folytat-e majd, amely összhangban tartja az árak emelkedését az angol jegybank, a Bank of England politikájával a cél elérése érdekében. Sajnos a munkáspárti kormányok végül mindig többet költenek a kelleténél, több hitelt vesznek fel, mint amennyit kellene.

O’Sullivan feltételezi, hogy a Keir Starmer vezette munkáspárti kormány, amely nyilvánvalóan szenvedélyes EU-párti, visszafordítja majd a Brexitet, amennyire csak tudja. Ezt formálisan nem fogja megtenni, legalábbis eleinte nem, de a lehető legértelmetlenebbé akarja tenni. Biztosítani akarja majd, hogy a brit szabályozás összhangban maradjon az európai szabályozással. Ez pedig csökkenti Nagy-Britannia azon képességét, hogy kreatívan és gazdaságilag észszerűen eltérjen az európai modelltől. Felfogható ez úgy, mint a Brexit ezer szabályozás általi halála, vagy fokozatos lépésekként az EU-ba való visszatérés felé a második, esetleg harmadik ciklusban. Nem akarja közvetlenül megtámadni a népszavazást. Lehet, hogy lesz egy újabb népszavazás, de így vagy úgy, vissza akar jutni az unióba. A kérdés, amit Nagy-Britanniában a választóknak fel kell tenniük: miért olyan elkötelezett a baloldali politikai osztály és a magasan képzett, globalista, nemzetközi menedzserréteg az Európai Unió és a hasonló globális intézmények iránt?

A szakértő nem különösebben aggódik a monarchia miatt, mert az erős republikánus érzés nagyon kis csoportokra korlátozódik.

Ez szerinte egy fontos intézmény, jó szolgálatot tett Nagy-Britanniának. Költsége szerény egy elnöki rendszer költségeihez képest. És van két olyan tulajdonsága, amelynek egyetlen alternatív intézmény sem tudna megfelelni: a nemzeti egység működőképes, nem politikai fókuszát biztosítja, és egy egyetemesen megbecsült döntőbírói szerepet is biztosít az alkotmányos válságok esetére, amely összehozhatja a politika által szétválasztott embereket. A néhai királynő megtestesítette ezeket az erényeket és előnyöket. Végül is a monarchia lényege, politikai értelemben, hogy kell valakinek a politika felett állnia, akiről mindenki tudja, hogy igazságos lesz a szemben álló felekkel.

Borítókép: Szavazóhelyiséget jelző tábla Londonban 2024. július 3-án (Fotó: AFP/NurPhoto/Jakub Porzycki)