– Egy olyan Európát akarunk, amelyben kisebbségiként és kelet-közép-európaiként egyenrangúnak érezhetjük magunkat, amely a felzárkóztatásra szánt pénzeket nem akarja háborúra vagy a bevándorlókra költeni, amely Románia schengeni csatlakozását nem halogatja tovább, amely a támogatásokat növeli és nem a bürokráciát, amely fontosabbnak tartja az emberi életet a medvéknél, amely nemet mond a háborúra és az illegális migrációra – mondta a Maszol erdélyi portálnak adott interjújában Vincze Lóránt.
RMDSZ: A néppártiak körében sem túl nagy Von der Leyen támogatottsága
Az Európai Bizottság személye mindenre garancia, kivéve a változásra.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) újrázni kívánó európai parlamenti képviselője szerint „a rosszul teljesítő brüsszeli vezetőknek menniük kell, nekünk pedig maradnunk, hogy hangja legyen a romániai magyarságnak Brüsszelben”. Mint fogalmazott, az RMDSZ célja, hogy az Európai Néppárt (EPP) tagjaként változást érjen el az unió vezetésében.
Az EPP csúcsjelöltje Ursula von der Leyen, az ő személye mindenre garancia, csak a változásra nem. Viszont ez nem jelenti azt, hogy kőbe lenne vésve, hogy ő lesz a bizottság elnöke
– mondta az erdélyi politikus. Megemlítette: az EPP idei bukaresti kongresszusán döntött úgy a pártcsalád, hogy Von der Leyen lesz a csúcsjelölt, de a támogatottsága a pártcsaládon belül sem túl nagy, az RMDSZ is ellene szavazott.
Június 9-én Romániában összevont választásokat tartanak, azaz egy időben rendezik az európai parlamenti és a helyhatósági megméretést. Ez azt is jelenti, hogy magasabb szavazói részvétel várható, ami megnehezíti az RMDSZ dolgát.
A magyarság aránya Romániában alig haladja meg a hat százalékot, így az ötszázalékos európai parlamenti bejutási küszöb megugrása komoly mozgósítást igényel a Kelemen Hunor vezette szövetség részéről. A romániai felmérések 4,9-5,1 százalékpontot jeleznek az RMDSZ-nek.
A Politico által közölt minapi előrejelzés ugyanakkor nem számolt az erdélyi magyar párt mandátumaival. A portál Romániára vonatkozó tippje szerint öt szövetség és politikai formáció fog mandátumot nyerni az EP-választásokon. A Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt közös listája húsz mandátumot, a Románok Egyesüléséért Szövetség hatot, a szintén ellenzékben politizáló Egyesült Jobboldal Szövetség négyet, az SOS Románia kettőt, a Reper pedig egyet szerez a megméretés eredményeként.
Borítókép: Vincze Lóránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti képviselője és jelöltje Parajdon (Forrás: Facebook/Vincze Lóránt)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orvosi ellátásra szorult egy férfi Zelenszkij emberrablóinak támadása után + videó
A közösségi médiában terjedő beszámolók szerint a férfi rosszul lett, ám a brutális toborzótisztek szerint csak színlelte a rosszullétet.

Szili Katalin: Ha az EU nem védi meg őshonos nemzeti közösségeit, akkor Európa sírját ássa
A Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadó a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján a Nemzeti régiók és közösségek Európája című kerekasztal-beszélgetésen vett részt.

Trump: Nem lesz többé Európa
Az Egyesült Államok elnöke egyértelműen fogalmazott.

Nagystratégia a mesterterv ellen
A globalisták hazai képviselői nemcsak végrehajtói, hanem szerves részei is ennek a mestertervnek – írta elemzésében az Alapjogokért Központ Orbán Viktor tusványosi beszéde után.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk