Tömegverekedés alakult ki a Spanyolországhoz tartozó Ceuta egyik illegális bevándorlókkal teli befogadóközpontjában. Körülbelül húsz szubszaharai és algériai migráns esett egymásnak botokkal, kövekkel és egyéb tárgyakkal. Többen megsérültek, egy fő olyan súlyosan, hogy kórházi ellátásra szorul. A rendőrség a verekedés miatt négy embert őrizetbe vett.
Az indulatok néhány órával azután szabadultak el a túlzsúfolt központban élő migránsok között, hogy nem ment át a spanyol parlamenten a bevándorlási törvény módosító javaslata, amelyet a központi szocialista (PSOE) kormány erőltetett azért, hogy a túlterhelt kanári-szigeteki és ceutai befogadórendszert tehermentesítse.
A reform értelmében minden autonóm közösségnek kötelessége lett volna szolidaritást vállalni és átvenni több ezer embert, lényegében kiskorúakat a két régiótól. A jobboldali Néppárt (PP), a Vox, valamint a katalán szeparatista párt, a Junts per Catalunya (Együtt Katalóniáért) azonban nemmel szavazott, így Pedro Sánchez kormányfő nem tudta megszerezni az elfogadásához szükséges többséget.
Az érintett ceutai befogadóközpont helyzete a túlzsúfoltság miatt egyre aggasztóbb, és az ott lévő migránsok között egyre gyakrabban fordulnak elő konfliktusok, amik legtöbbször egymás fenyegetéséből és kifosztásából erednek. Többen közülük arra számítottak, hogy a kormány törvénymódosításának köszönhetően hamarosan átkerülnek más spanyol régióba, jobb körülmények közé, vagy legalább elvisznek onnan annyi embert, hogy békésebb legyen az életük az ottani központban mindaddig, amíg el nem bírálják a menedékkérelmüket.
További Külföld híreink
Miután a bevándorlási törvényreform elbukott a parlament előtt, a szocialista párt azt fontolgatja, hogy királyi rendelettel fogadja azt el. Ebben az esetben azonnal hatályba léphetne és megkezdődhetne az afrikaiak áttelepítése a félszigetre. Viszont a parlamentnek idővel így is jóvá kellene hagynia a módosító javaslatot és ha ez a jövőben sem sikerülne, úgy az áthelyezett gyerekek és felnőttek óriási jogi bizonytalanságba kerülnének.
Spanyolországban idén minden illegális migrációs rekord megdőlhet. Január 1-je és június 30-a között csak a Kanári-szigetekre majdnem húszezer afrikai menekült érkezett illegális úton. Tavaly ugyanebben az időszakban ennek a számnak a töredéke, alig több mint hétezer fő szerepelt a helyi statisztikában. A szigetcsoportnak különösen nagy gondot jelentenek a kísérő nélkül érkező kiskorúak, akik már hatezren vannak, miközben befogadórendszerük legfeljebb kétezer főre lett kialakítva. A kanári elnök szerint ráadásul a szocialista kormány laza befogadáspolitikája miatt nyáron ezeknek a gyerekek a száma akár a húszezer főt is elérheti majd, így sürgős segítségre van szükségük, ha el akarják kerülni a teljes összeomlást.
További Külföld híreink
Borítókép: Illegális migránsok próbálnak meg beszökni Spanyolország területére a ceutai határon (Fotó: AFP/Anadolu/Diego Radames)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij és Merz egyeztetett
A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

Botrány: a brit jobboldalnak nem jutott hely a Lordok Házában
A legutóbbi főrendi kinevezési listán a Reform UK egyetlen helyet sem kapott, noha az alsóházban öt képviselővel rendelkezik.

Kaja Kallas szereti a háborút
Trump és Putyin egy üzenetet kívánt megfogalmazni a brüsszeli elit irányába.

Megszorításokra készül a Tisza Párt német testvérpártja
A CDU politikusa szerint elkerülhetetlenné vált a nyugdíjrendszer átalakítása és az egészségügyi kiadások visszafogása.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij és Merz egyeztetett
A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

Botrány: a brit jobboldalnak nem jutott hely a Lordok Házában
A legutóbbi főrendi kinevezési listán a Reform UK egyetlen helyet sem kapott, noha az alsóházban öt képviselővel rendelkezik.

Kaja Kallas szereti a háborút
Trump és Putyin egy üzenetet kívánt megfogalmazni a brüsszeli elit irányába.

Megszorításokra készül a Tisza Párt német testvérpártja
A CDU politikusa szerint elkerülhetetlenné vált a nyugdíjrendszer átalakítása és az egészségügyi kiadások visszafogása.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!