Egy helybeli eközben arról mesélt a tévécsatornának, hogy a migránsok rendszeresen próbálnak úgy pénzhez jutni, hogy a szabadon használható önkormányzati sportközpont mellett apróért zaklatják a guardamari gyerekeket és addig nem engedik be őket a pályára, ameddig nem fizetnek nekik valamennyit.
A Vozpopuli című lapnak egy másik guardamari lakos úgy fogalmazott, hogy a gyerekek már félnek kimenni éjszaka az utcára. Hozzátette, hogy a város korábban egy teljesen veszélytelen hely volt, ami viszont most történik, mindenkit aggaszt és egyértelmű, hogy az oda áttelepített illegális migránsok többsége alkalmatlan arra, hogy a spanyolokkal együtt éljen.
A szocialista spanyol kormány tavaly októberben döntött úgy, hogy a Kanári-szigetekre érkezett illegális bevándorlókat fokozatosan átszállítja a félszigetre és elosztja őket a régiók között, hogy így tehermentesítse a szigetvilág túlterhelt befogadórendszerét. Ugyanezt tervezik most az ott lévő kiskorúakkal is, akik szüleik nélkül érkeztek Spanyolországba. A kanári kormány befogadóközpontjaiban ugyanis mindössze kétezer férőhely van számukra, de már hónapok óta a hatezret közelíti az általuk ellátott gyerekek száma.
A hatóságok szerint idén minden illegális migrációs rekord megdőlhet Spanyolországban. Csak a Kanári-szigetekre közel húszezer menekült érkezett június 30-ig, ami 167 százalékkal haladja meg az előző évi adatokat, amikor alig több mint hétezren kötöttek ki a szigetcsoport tagjain.
Borítókép: Szétverik a kedvelt turistaparadicsomokat a migránsok Spanyolországban (Fotó: AFP/Anadolu)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!