Von der Leyen fuldoklik a dühtől, amiért a magyar miniszterelnök a párbeszéd és a béke üzenetét hordozza, tehát az Európai Unió harcias hisztériájának az ellenkezőjét
– jelentette ki Florian Philippot, a francia Hazafiak párt vezetője. Hozzátette, Franciaországnak ki kellene lépnie az Európai Unióból, amit ő egyszerűen csak hadigépezetnek tart.
Ez lehet az oka annak, hogy az Európai Bizottság egyetlen képviselője sem jelent meg a Magyarország által szervezett miniszteri találkozón. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter újságírói kérdésre elárulta, nem tudja, miért nem jelent meg senki a bizottságtól, de a magyar kormány mindenkit meghívott, és az ajtó nyitva állt. Továbbá, ahogy arról lapunk is beszámolt, jelen felállás szerint Orbán Viktor nem tarthat majd beszédet az Európai Parlament (EP) következő plenáris ülésén, amelyet július 16–19. között tartanak Strasbourgban, mivel az elnökség egyszerűen „nem talált helyet” számára a napirendben. Ám a bevett szokások azt diktálják, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét átvevő tagállam miniszterelnöke a plenáris ülésen mutatja be a hat hónapra tervezett programját.
Így már az sem meglepő, hogy igazából arra készül Brüsszel, hogy elvegye Magyarországtól az Európai Unió soros elnökségét.
A Politico szerint az uniós nagykövetek a mai találkozójukon vitatják meg a magyar miniszterelnök legutóbbi utazásait, ami az első jele annak, hogy az uniós tisztviselők a nyilvános elítélések mellett konkrét lépéseken gondolkodnak, amelyeket meghozhatnak Budapest elnökségének visszaszorítása érdekében. Egyes források szerint Németország és a Baltikum, más országok szerint Lengyelország követeli ezt, mivel úgy gondolják, hogy a magyar kormányfő tárgyalásai elvonják a figyelmet a fő fókuszról, ami véleményük szerint Ukrajna győzelme, valamint EU- és NATO-tagsága.
Bár a magyar kormány tagjai többször is hangsúlyozták, Orbán Viktor soros elnökként, de nem az Európai Unió nevében vett részt békemisszióján.
Maga a brüsszeli hírportál is vonakodik elismerni, hogy a békemisszió vezethet el az orosz–ukrán háború végéhez, a brüsszeli lap ehelyett gúnyolódik a magyar miniszterelnök béketörekvésein: Orbán Viktort konkrétan egy metamfetaminos macskához hasonlította.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!