Mintegy háromszáz demokrata adományozót igyekezett meggyőzni Joe Biden amerikai elnök alkalmasságáról alelnöke, Kamala Harris, azonban a konferencia hívás káoszba fulladt – számol be róla az NBC amerikai hírtelevízió. A résztvevők nevetségesnek minősítették a hívást.
Kapkodnak a demokraták, becsapva érzik magukat az adományozók
Káoszba fulladt egy a demokrata adományozók meggyőzésére szánt konferenciahívás, amelyen Kamala Harris alelnök igyekezett győzködni a támogatókat Joe Biden amerikai elnök alkalmasságáról. A résztvevők nevetségesnek minősítették a hívást, egyes adományozók pedig már Harrisnek keresnek alelnökjelöltet.

Teljes kudarc volt
– mondta egyikük.
A Biden kampányfőnöke, Jen O’Malley Dillon által szervezett hívás során Harris alelnök nagyjából húsz percig várakoztatta az adományozókat, majd arról beszélt nekik, hogy az elnök minden egyes döntésénél a dolgozó amerikaiakra gondol, és igyekezett meggyőzni őket arról, hogy az idei amerikai elnökválasztás még megnyerhető Biden által.
A hívás résztvevőit főleg az dühítette fel, hogy amíg Harrisre vártak, szabályosan megdorgálták őket, és felszólították őket, hogy álljanak be Biden mögé.
Más demokrata adományozók ugyanakkor annyira bíznak Harrisben, hogy alelnökjelöltet keresnek neki arra az esetre, ha Biden mégis visszalép – írja a Fox News amerikai televíziós hálózat. Olyan neves demokrata politikusok esélyeit vizsgálják, mint Mark Kelly arizonai szenátor, Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzó, Andy Beshear kentuckyi kormányzó, Roy Cooper észak-karolinai kormányzó és Gretchen Whitmer michigani kormányzó.
Hogy az érintett politikusok részt vesznek-e a „palotaforradalomban”, az egyelőre nem világos.
Borítókép: Kamala Harris amerikai alelnök (Fotó: MTI/EPA/Bloomberg/Al Drago)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyarország nemcsak szavakban, hanem tettekben is segít Libanonban
Élelmiszer-adománnyal enyhít a nehéz helyzeten a magyar kormány.

Menczer Tamás: Büszkeség – ez az, amit a Trump–Orbán-találkozó kapcsán érzek + videó
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a tárgyalás új szintre emelte a magyar–amerikai kapcsolatokat, és bizonyítja, hogy Magyarország számít a világpolitikában.

Zelenszkij: Putyin második frontot nyithat Európában
„Nem elégségesek az Ukrajnának nyújtott segélyek.”

Szárnyalásba kezdtek a Mol-részvények a magyar–amerikai csúcs után
Örülnek a befektetők.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk