Míg a Macron-párt hat, a baloldal két bizottsági elnökséget kapott, köztük sikerült megtartania az egyik legfontosabbnak számító pénzügyi bizottságnak a vezetését, amelynek elnöke továbbra is a radikális baloldali Engedetlen Franciaország képviselője, Eric Coquerel lesz. A Nemzeti Tömörülés jobboldali párt ennek a bizottságnak a vezetését szerette volna megszerezni – végül egyet sem kapott.
Óriási botrány a francia parlamentben
A Franciaországban előrehozott nemzetgyűlési választásokon elszenvedett veresége ellenére Emmanuel Macron államfő pártszövetségének sikerült a szombati szavazásokon a nemzetgyűlés nyolc bizottságából hatnak a vezetését megszereznie, ami a korábbiaknál is nagyobb befolyást biztosít az elnöki tábornak a parlamentben.

A parlamenti új erőviszonyokat már az is jól tükrözte, hogy csütörtökön a képviselők újraválaszották a nemzetgyűlés elnökének az államfői táborhoz tartozó Yael Braun-Pivet-t, miután Emmanuel Macron államfő centrista pártszövetsége megállapodást kötött a választások negyedik helyén végzett jobbközép Köztársaságiakkal, akik a Köztársasági Jobboldal nevet vették fel az újjáalakult nemzetgyűlésben. A frakció 47 képviselővel rendelkezik.
Mint ismert, az előrehozott választások eredményeként háromosztatúvá vált a 11 frakcióval rendelkező nemzetgyűlés, és egyik blokknak sincs elég mandátuma a kormányzáshoz, s egyetlen csoport sem hajlandó szövetséget kötni a Nemzeti Tömörüléssel. Jean-Philippe Tanguy, a párt szóvivője az elnöki pártszövetség és a hagyományos jobboldal közötti parlamenti megállapodást korrupciós paktumnak nevezte.
További Külföld híreink
A két évvel ezelőtti nemzetgyűlési választásokat követően a Nemzeti Tömörülés két alelnököt is adott a nemzetgyűlésnek, a házszabályban a frakcióknak kiegyenlített képviseletet biztosító elv alapján, ezúttal azonban ezt az elnöki tábor megakadályozta.
Emmanuel Macron kedden elfogadta Gabriel Attal miniszterelnök és kormánya lemondását, de a leköszönő tárcavezetők a helyükön maradnak ügyvivő minőségben még néhány hétig, feltehetően a párizsi olimpiai játékok végéig, vagyis augusztus 11-ig.
Borítókép: A francia nemzetgyűlésben minden napra maradt egy kis meglepetés a héten (Fotó: AFP/Hans Lucas/Mathilde Kaczkowski)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nigel Farage pártja a legnépszerűbb a brit keresztények körében
A Reform UK népszerűsége egyre nő a legfrissebb felmérések szerint.

Trump üzent a háborúban álló feleknek
Az Egyesült Államok elnöke Thaiföld és Kambodzsa számára egyértelmű üzenetet küldött.

Kisiklott egy személyvonat Baden-Württembergben
A legfrissebb jelentések szerint legalább négyen meghaltak a balesetben.

Iránban kivégezték egy emigráns szervezet két tagját
A legfelsőbb bíróság jogerős döntésével halálra ítélték őket.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nigel Farage pártja a legnépszerűbb a brit keresztények körében
A Reform UK népszerűsége egyre nő a legfrissebb felmérések szerint.

Trump üzent a háborúban álló feleknek
Az Egyesült Államok elnöke Thaiföld és Kambodzsa számára egyértelmű üzenetet küldött.

Kisiklott egy személyvonat Baden-Württembergben
A legfrissebb jelentések szerint legalább négyen meghaltak a balesetben.

Iránban kivégezték egy emigráns szervezet két tagját
A legfelsőbb bíróság jogerős döntésével halálra ítélték őket.