
Azonban itt el lehet képzelni egy olyan helyzetet, hogy nyomásgyakorlás útján lemondásra kényszerítsék, ugyanúgy mint nyilván Dmitro Kuleba és még többen sem önszántából mondtak le. Ez tehát elképzelhető Zelenszkijnél is, például úgy, hogy megfenyegetik, vagy megzsarolják azzal, hogy nem kap több támogatást Ukrajna és ebben az esetben nem marad más, mint a visszavonulás.
Ez egy olyan forgatókönyv, ami ideális esetben erőszakmentes, tette hozzá.
De lehet egy olyan olvasata is a dolognak, hogy merényletet kísérelnek meg ellene, akár sikereset, akár sikertelent.
A szakértő szerint ez azonban kevéssé valószínű, korábban az oroszok is kijelentették, hogy nem céljuk egy Zelenszkij elleni célzott likvidálás, mert az a háború további folyásán semmit nem változtat és ebben az esetben egy hőst lehet belőle kreálni és az ukrán nép hőseként lehet bemutatni, emlékeztetett. Somkuti Bálint szerint, ha ennek a politikai válságnak célja Zelenszkij menesztése, akkor annak többféle végkimenetele lehetséges. Leváltott vagy lemondott államelnökként oda mehet, ahová akar, távozhat külföldre is akár, nyilvánvaló okok miatt valószínűleg ezt is fogja tenni.
Egy ilyen szituációban nem életbiztosítás Ukrajnában maradni, sőt kifejezetten veszélyes.
Ilyen esetben Zelenszkij csatlakozna az amerikai érdekeket támogató politikusok sorához, aki aztán az otthoni feladatainak a befejeztével az Egyesült Államokban élne tovább, összegezte a biztonságpolitikai szakértő.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!