Bóka János, az európai ügyekért felelős miniszter az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságában (AFCO) mutatta be a magyar elnökségi programot. Mielőtt ismertette a magyar elnökség legfontosabb célkitűzéseit, kiemelte napjaink kihívásait (köztük az orosz–ukrán háborút), amelyek közepette lett Magyarország az Európai Unió Tanácsának vezetője fél évre:
Bóka János: A közös európai kihívásokra közös választ kell találni
Versenyképesség, mezőgazdaság és kohézió – a magyar soros elnökség legfőbb prioritásait mutatta be Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságában. A bemutató során a bizottság munkájához kapcsolódó legfontosabb dossziékra is kitért.

Magyarország rendkívüli körülmények és kihívások közepette vette át a magyar elnökséget. A közvetlen szomszédságunkban háború dúl, mindeközben Európa folyamatosan veszít globális versenyképességéből
– jelentette ki Bóka János miniszter.
Ezután kitért a magyar soros elnökség hét prioritására, amelyeket még júliusban fogalmaztak meg:
új európai versenyképességi megállapodás, az európai védelempolitika megerősítése, következetes és érdemeken alapuló bővítéspolitika, az illegális migráció megfékezése, a kohéziós politika jövőjének kialakítása, gazdaközpontú uniós agrárpolitika, demográfiai kihívások kezelése.
Az első célkitűzés kapcsán kijelentette, hogy az új európai versenyképességi megállapodást novemberben akarják elfogadni, „a gazdasági növekedés újraindítása és a tartós fejlődés kialakítása” érdekében.
A bővítéspolitikát az unió egyik legsikeresebb politikájának nevezte, elmondása szerint az Európai Unió nem lehet teljes a Nyugat-Balkán csatlakozása nélkül. A migráció kapcsán kijelentette, hogy innovatív megoldásokra koncentrál a magyar soros elnökség. A demográfiai kihívások kapcsán az elöregedő társadalmakat, a digitális és zöldátmenetek hatásait, a vidéki területek elnéptelenedését valamint a munka végzésének felgyorsulását említette.
További Külföld híreink
Borítókép: Bóka János (Forrás: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Izrael légicsapást mért Meshed városára
Az iráni légvédelem is működésbe lépett a támadás idején.

Meglepő dolgot posztolt Soros György fia
Felvonult a globalista elit színe-java.

Izrael bejelentést tett, léptek a légitársaságok
Izrael és Irán között fokozódik a háború.

Izrael csapást mért az iráni hírszerzésre
Netanjahu megerősítette a két vezető halálát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

TAJ-kártya nem játék, ezt kell tenni elvesztése vagy megtalálása esetén

Új bizonyíték került elő Till Tamás meggyilkolásának ügyében

Pár hét, és a Samsung végleg törli minden adatodat – így állíthatod meg

Irán újabb tömeges rakéta- és dróntámadást indított Izrael ellen

Szoboszlaival leszámoltak Liverpoolban; hazatérhet a válogatott csatár

Kiderült mi lesz most az űrrakétával, ami Kapu Tibort vitte volna a világűrbe + videó

Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi

Elképesztő sikert ért el a magyar női röplabda-válogatott

Magyar Péter megjelent a Lázárinfón és tapsot kapott + videó

Vasárnapi Rapid Extra Robert C. Castellel és Tóth Tamás Antallal – Megtévesztő hadművelet + videó

Készültség a határnál: órák kérdése, és betör a parajdi bánya sós vize Magyarországra

Több autópályán is kilométeres a torlódás
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Izrael légicsapást mért Meshed városára
Az iráni légvédelem is működésbe lépett a támadás idején.

Meglepő dolgot posztolt Soros György fia
Felvonult a globalista elit színe-java.

Izrael bejelentést tett, léptek a légitársaságok
Izrael és Irán között fokozódik a háború.

Izrael csapást mért az iráni hírszerzésre
Netanjahu megerősítette a két vezető halálát.