Az EP-ben ismét Magyarországot támadták

A strasbourgi plenáris ülésen tartott vitát az váltotta ki, hogy Magyarország kiterjesztette a Nemzeti kártya-programot az orosz és belorusz állampolgárokra. Az Európai Bizottság képviselője viszont a beszéde végén úgy fogalmazott, hogy a magyar program körüli kérdéseket igazából már sikerült tisztázni.

2024. 09. 18. 16:26
Bóka János
Bóka János Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar Nemzeti kártya-program állt a középpontban a strasbourgi EP-ben szerda délután. Bóka János az európai uniós ügyekért felelős miniszter Strasbourgba utazott, hogy az EP-képviselők előtt ismertesse a tényeket, amelyek bizonyítják: a program nem jelent biztonsági kockázatot a schengeni övezetre nézve. A miniszter megjegyezte, hogy most az Európai Unió Tanácsának képviselőjeként áll az EP-képviselői előtt, és kihangsúlyozta: 

– Bármely tagállamnak a joga, hogy letelepedési vagy munkaengedélyt adjanak harmadik országból érkezőknek, amely eljárás megkönnyebbítését jelenti. Ez önmagában nem jelenti azt, hogy megsértenék vagy kikerülnék az európai uniós szabályokat, ami a schengeni térség biztonságát illeti, minden előírt ellenőrzés folytatódik.

Stella Kyriakides, az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa kiemelte, hogy a magyar program módosítása előtt csak a szerbekre és ukránokra vonatkozott, most viszont hat országot érint, és ezek közül Oroszország és Belorusz ad aggodalomra okot az Európai Uniónak. A biztos orosz kémeket emlegetett, akik így könnyebben bejuthatnak Európába.

 Ám beszéde végén úgy nyilatkozott, hogy igazából Ylva Johansson biztos és a magyar belügyminiszter múlt héten megtárgyalták ezt a kérdést, és „sikerült tisztázni a helyzetet”. 

László András, Fidesz–KDNP képviselője, a Patrióták Európáért frakció tagja számadatokat közölt, kiemelve több tagállamot, kifejezetten Németországot, amelyek jelentősen több vízumot adtak ki orosz állampolgároknak, mint Magyarország. 

– Tudják, hogy az EU-ban élő több mint 700 ezer orosz állampolgárból hányan tartózkodtak Magyarországon? Valaki megtippelné? Kevesebb mint egy százalék

– hangsúlyozta László András, majd folytatta: 

– A Nemzeti kártya-program keretében júliusban Magyarországon összesen öt engedélyt adtak ki oroszoknak. Augusztusban szintén öt engedélyt. És mégis, ez a téma már másodszor szerepel az EP napirendjén. Először a LIBE szakbizottságban, most meg itt a plenárison. Ezek a tények. A következtetéseket hagyom önökre.

Sjöstedt Jonas baloldali EP-képviselő felvetette azt, hogy Magyarországot meg kell fosztani a szavazati jogától az Európai Unió Tanácsában. Leggeri Fabrice francia politikus, a Patrióták Európáért frakció tagja szerint politikai kérdésről van szó, és ameddig az EU azon gondolkodik, hogy meg tud-e bízni Magyarországban, a képviselő inkább azt a kérdést tette fel, hogy mennyire lehet megbízni Ursula von der Leyen leköszönő és új bizottságában? 

A magyarellenes megnyilvánulásairól híres Daniel Freund ezt az alkalmat is felhasználta Orbán Viktor magyar miniszterelnök támadására. Említést tett a büntetésről, amelyet azért szabott ki az EU Magyarországgal szemben, mert megvédte a határait, majd a legális nemzeti kártyával érkező oroszokat az illegálisan áramló migránsokhoz hasonlította, kihangsúlyozva, hogy Orbán Viktor igazából beenged migránsokat az országba. 

Borítókép: Bóka János (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.