Klaue úgy látja: a német újságírók elkezdtek úgy viselkedni, mintha „a kormány segéderői lennének, tanácsadók, társelőadók és konferansziék”, s ezzel „hivatásrendjük alapját rombolják le” – vette észre a Mandiner.
Klaue szerint a hübrisszel átitatott újságírók szerinte a számukra nem büfé politikusokat „ahelyett, hogy kritizálnák, inkább félbeszakítják és rendreutasítják”, s működésükkel „a valóságról levált párhuzamos világot” építenek.
Klaue felhánytorgatja, hogy a német köztévé egyes számú csatornáján a választás másnapján a főműsoridős beszélgetős műsorban, a Hart aber fairben úgy sikerült megosztani a beszélgetőpartnereket, hogy volt ugyan AfD-s vendég, de ő külön beszélgetett a moderátorral, majd a többi párt képviselői a jelenléte nélkül róla beszélgettek, s a műsorban főleg arról volt szó, hogy a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) segítségével „meg lehetne-e akadályozni” az AfD kormányra kerülését.
Azon kívánalmat, amely nem a választóké, hanem a német közmédiáé egy AfD-ellenes összpárti koalíció iránt, erőltetett módon megelőlegezték azáltal, hogy az AfD a fő kerekasztal-beszélgetésen fizikailag nem vett részt
– írja Klaue.
Emellett szemet szúrt a publicistának az is, hogy az AfD-t ebben a talkshow-ban, de az összes többiben is a résztvevők „félig büszkén, félig megkönnyebbülten” hívták „bizonyítottan szélsőjobboldali” pártnak. Miután egy bírósági ítélet lehetőséget biztosított arra, hogy Björn Höckét nácizzák, Klaue szerint a német közmédia nem győzi hangsúlyozni, hogy itt „nem egyszerűen csak szélsőjobboldali, hanem TÜV-papírral bizonyítottan szélsőjobboldali” pártról van szó.
Klaue kipellengérezte a német köztévé kettes számú csatornáján futó Markus Lanz beszélgetős műsor címeit is, amely szeptember 3-án azon főcím alatt jelent meg, hogy „Türingia és Szászország kormányozhatatlan?”, másnap azzal, hogy „Veszélyt jelent-e Björn Höcke a demokráciára?”, a rákövetkező napon pedig azzal, hogy „Putyin győzelme?”
A Die Welt szerzője nehezményezi azt is, hogy a tévéműsorokban szinte soha nem szerepelnek a „normális választó” képviselői, például munkanélküli keletnémetek, gazdasági lecsúszástól fenyegetett középosztálybeliek vagy gazdálkodók, s emellett az AfD és a BSW politikusai is csak külön rájuk szabott szerepekben jelenhetnek meg: az AfD-sek mint „csak kisujjeltartva megérinthető szörnyszemélyek”, a BSW-s politikusok pedig „csak annyiban, amennyiben ők tárgyalópartnerek lehetséges AfD-ellenes koalíciókhoz”.
A tematikai keretezés kapcsán is gyanút fogott Klaue: valahogy sosem arról van szó, amiért a jobb- és baloldali populista pártok szavazói ezekre a pártokra szavaztak – a politikailag előidézett energiaválaságról mint a gazdasági válság legfőbb okáról, a migrációról, az iszlamista erőszakról –, hanem „demokráciakrízist festettek a falra”, miközben éppen „a gyakorlatban bizonyított a demokrácia”, hiszen magas részvétel mellett nyilvánították ki döntésüket a választók „a kormányzó pártok ellenzéklejárató próbálkozásainak ellenére”.
Jellemzőnek tartja ezekre a műsorokra a putyinozást is: a német közmédia Klaue szerint nem hajlandó tudomásul venni, hogy Türingiában és Szászországban „nem Putyint választották meg, hanem a kancellárt büntették”, s ehelyett arról beszélnek, hogy
Putyin már-már Berlin előtt áll, s veszélyben a demokrácia.
A publicista további kommunikációs taktikákat is azonosít, például azt, hogy az úgynevezett „demokraták” „tanulóképes mindentudóknak” állítják be magukat:
Sosem állítanánk, hogy tévedhetetlenek volnánk, hiszen korábban is hibáztunk, de ezekből a morálisan helyes következtetéseket vontuk le, ami mintaszerű németekként tüntet ki minket, akiknek ellent nem mondhat senki sem.
Kommunikációs taktika szerinte az is, hogy az AfD-politikusokkal „akkor is csak róluk magukról beszélnek, ha fizikailag jelen vannak: nem válaszolnak nekik, nem adnak nekik sosem igazat – akkor sem, ha ezzel épp rájuk cáfolnának”, helyette csak „félbeszakítják őket, elbeszélnek mellettük és a jelenlétükben is úgy tesznek, mintha azok ott sem lennének”.
Klaue ítélete a közmédia felett mindezeknek megfelelően igen kemény: „Ha a valóságtagadás, a wishful thinking és a vak autoritarizmus ezen keveréke, amely inkább tartozik zárt intézménybe, mint egy parlamentbe, lenne az antifasizmus, akkor az antifasizmus inkább fenyegetés, mint ígéret”.
Borítókép: Tiltakozók százai gyülekeznek a Bilk Town House előtt, miközben Maximilian Krah, az AFD tagja beszél a németországi düsseldorfi közösségi központban 2024. szeptember 9-én (Fotó: AFP/NurPhoto/Ying Tang)
