Szexuális erőszak a magyargyűlölő párt táborában

Egy fiatal lány azzal vádol három férfit, hogy megerőszakolták a Románok Egyesüléséért Szövetség tavalyi nyári politikai táborában a román tengerparti Neptun üdülőhelyen.

Forrás: Maszol2024. 09. 12. 16:10
erőszak, zaklatás (Forrás: Pexels)
llusztráció (Forrás: Pexels)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A három feltételezett elkövető mindent tagad, azt mondják, nem tudhatják, mi történt a lánnyal és miért hagyta el a tábort két nap után. A bukaresti román sajtó megpróbálta elérni és megszólaltatni őket, de nem tudták felvenni velük a kapcsolatot, noha mindhárman az AUR Ialomița megyei pártszervezetének tagjai, sőt jelöltjei is voltak. Az AUR kommunikációs osztálya a sajtó nyomására korábban azt közölte, hogy támogatják a hatóságokat a körülmények pontos kivizsgálása érdekében, és ha bebizonyosodnak a vádak, akkor egyetértenek az elkövetők felelősségre vonásával.

A hatóságok azonban most sem voltak a helyzet magaslatán – írja a Maszol. A három megnevezett férfit a szeptember 16-i feljelentést követően csak 2023 decemberében hallgatták ki tanúként. Az ügyet egyébként a sloboziai ügyészség kezdte vizsgálni, később azonban a nyomozást átvette a fővárosi ügyészség, amely nem reagált a Digi24 azon kérdésére, hogy hol tart az ügy és megtörtént-e már a feltételezett elkövetők meggyanúsítása.

Annak ellenére sem halad a nyomozás, hogy az erőszak után elvégzett törvényszéki orvostani vizsgálatok igazolták a lány által elmondottakat. 

Az orvostani jelentés tartalmazza, hogy mindhárom megnevezett férfi DNS-ét (spermiumát) megtalálták a lány fehérneműjén, továbbá az orvos szakértők kimondták, hogy „1–3 napon belül megfosztották a szüzességétől” és „anális sérüléseket szenvedett”, továbbá a lábain is külsérelmi nyomokat fedeztek fel.

„Fontos, hogy a többi áldozatot is bátorítsuk, hogy az ilyen ügyeket gyorsan, szakszerűen és a szexuális erőszak áldozatának védelmével kezelik” – mondta Andreea Braga, a nők jogaiért küzdő Filia szervezet szakértője, aki ugyanakkor kiemelte: a román társadalomban „még mindig sok előítélet él a szexuális erőszak áldozataival szemben”.

A Digi24-nek az áldozat, aki mostanra töltötte be a 18. életévét, azt állítja, hogy semmi sem történt az ügyben, bár volt bátorsága ahhoz, hogy az eset után azonnal feljelentést tegyen. 

A fájdalmat nemcsak az elszenvedett nemi erőszak okozza, hanem annak a rendszernek az árulása is, amelynek meg kellett volna védenie engem

– mondta.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.