Az Európai Parlament Szerbia-küldöttsége megválasztotta az új vezetőségét. A Patrióták Európáért frakció a neki járó alelnöki tisztségre Vicsek Annamáriát jelölte. Azonban a Magyar Péter által vezetett Tisza Párt a néppárttal együtt a vajdasági magyar képviselővel szemben ellenjelöltet állított egy görög képviselő személyében, akit végül meg is választottak e tisztségre.
Botrány az EP-ben: magyar helyett a külföldi érdeket képviseli Magyar Péter pártja
Az Európai Parlament Szerbia-küldöttsége megválasztotta az új vezetőségét, Vicsek Annamária határon túli magyar politikus helyett azonban egy görög jelöltet támogatott Magyar Péter pártja.

Vicsek Annamária az ülés kapcsán kiemelte: elkeserítőnek tartja, hogy a Tisza Párt beállt a magyarellenes parlamenti képviselők közé, és odáig süllyedt, hogy egy magyar jelölttel szemben görög ellenjelöltet terjeszt fel egy a parlamenti szokásjog és az EP belső szabályai szerint egyébként sem nekik járó tisztségre.
Magyarország továbbra is Szerbia legnagyobb támogatója, és meggyőződésünk, hogy Szerbiának mint a térség kulcsországának mielőbb az EU-ban a helye. Továbbra is arra fogunk törekedni, hogy az ország mihamarabb teljes jogú tagként csatlakozzon az Európai Unióhoz
– vallja a délvidéki származású képviselő.
A hírre Dömötör Csaba EP-képviselő is reagált, szerinte a tiszások román pártoknak még nem kampányoltak ugyan a külhoniak ellenében, de ilyen tempó mellett eljön majd az is.
Amihez a Momentumnak több év kellett, azt a tiszások pár hét alatt összehozták. Sikerült határon túli magyar politikus ellen kampányolniuk
– írta a politikus a Facebook-oldalán.
A Tisza Párt képviselője a határon túli képviselővel szemben egy görög ellenjelöltet állított az Európai Néppárt nevében, akit végül meg is szavaztak. Így Vicsek Annamária nem lesz a vezetőség tagja
– folytatta Dömötör Csaba, majd ő is hozzátette: vezetői tagsága egyébként azért is indokolt lett volna, mivel Magyarország a szerb uniós csatlakozás erős támogatója. A délvidéki magyar közösség érdekét is ez szolgálja.
További Külföld híreink
Borítókép: Vicsek Annamária (Forrás: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péterék az EPP-vel és a baloldallal közösen mentegetik Ursula von der Leyent
Manfred Weber ismét hitet tett Ukrajna támogatása mellett.

Tiltakoznak a migránsgyerekek áthelyezése ellen a spanyol tartományok
A spanyol kormány Andalúziába és a Madridba helyezné át a legtöbb illegálisan, egyedül érkező gyermeket.

Von der Leyent kemény kérdések várják az Európai Parlament ülésén
Von der Leyen a brüsszeli bürokráciának azt az elhibázott politikáját képviseli, amelyik súlyos károkat okozott Európának, az európai nemzeteknek és az európai családok millióinak – írta a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja közleményében.

Iszlám megszállás és káosz Milánó belvárosában + videó
Teheránná változtatták az északolasz nagyvárost – írják a helyi lapok.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk