Hangsúlyozta, hogy ennek bizonyos előfeltételei vannak Bosznia-Hercegovina részéről is, de van esély arra, hogy ezek teljesülnek még a magyar elnökség alatt, és akkor idén megtörténhet a tárgyalási keret elfogadása.
Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy ehhez a tagállamok egyhangú akaratára lesz szükség. És az a tapasztalatom ebből a szempontból, hogy a tagállamok egy része (…) mást képvisel nyilvánosan, mint a zárt ajtók mögött a bővítés tekintetében
– jegyezte meg. Majd rámutatott, hogy az integráció bonyolult folyamat, amelyhez tapasztalt szakértőkre van szükség, tájékoztatása szerint ezért Magyarország készen áll ötven boszniai közigazgatási dolgozó képzésére. Arra is kitért, hogy a nap folyamán üzleti fórum megrendezésére is sor kerül Magyarország és a Bosznia-hercegovinai Föderáció között, amelyen összesen mintegy száz vállalatvezető vesz majd részt, a kapcsolatok fejlesztésére fókuszálva, elsősorban a mezőgazdaság, az energetika és a gépipar terén.
Ennek a feltételei jók, adottak, hiszen a két ország közötti kereskedelem most már huzamosabb ideje ötszázmillió euró felett stabilizálódott, a kereskedelmi forgalmunk tíz év alatt a másfélszeresére nőtt, így tehát az akadálymentes politikai kapcsolatokat a gazdaság szereplői is ki tudják majd használni
– húzta alá. A miniszter végül együttérzéséről biztosította a bosznia-hercegovinai áradások károsultjait, és közölte, hogy a magyar kormány 25 millió forintnyi gyorssegélyt küldött a katasztrófa helyszínére, szivattyúkat, sátrakat egyebek mellett. – De tudjuk, hogy a baj ennél sokkal nagyobb. Az infrastruktúrában rendkívüli károk keletkeztek, ezért arról biztosítottam miniszterelnök urat, hogy amennyiben rendelkeznek majd a kritikus infrastruktúra helyreállításához szükséges tervekkel, elképzelésekkel, menetrenddel, akkor Magyarország kormánya készen áll arra, hogy segítséget nyújtson az újjáépítésben – jelentette ki.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!