A csütörtökön kezdődő kétnapos uniós csúcstalálkozón Volodimir Zelenszkij ukrán elnök számot ad Oroszország Ukrajna elleni háborújának fejleményeiről, és bemutatja győzelmi tervét – jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerdán a tagállami vezetőknek szóló és az interneten közzétett meghívólevelében. A tagállami vezetőknek konszenzusra kell jutniuk az ENSZ Alapokmányára és a nemzetközi jog elveire alapozó békekezdeményezés ügyében– hangsúlyozta Michel.
Zelenszkij az EU-csúcson is bemutatja Ukrajna győzelmi tervét
A tagállami vezetőknek konszenzusra kell jutniuk az ENSZ Alapokmányára és a nemzetközi jog elveire alapozó békekezdeményezés ügyében.

Kifejezte abbéli reményét, hogy a tagállamok a hét legfejlettebb ipari ország alkotta csoport (G7) tagjaival együtt eleget tesznek júniusban vállalt kötelezettségüknek, miszerint az év végéig körülbelül 45 milliárd eurót adnak össze Ukrajna katonai, költségvetési és újjáépítési szükségleteinek támogatására.
Mivel Ukrajna energetikai infrastruktúrájának több mint fele megsemmisült, a közelgő télre való felkészülése nagyon fontos
– hívta fel a figyelmet. A tanácsi elnök tájékoztatása szerint a tagállami vezetők a közel-keleti helyzetre is összpontosítanak, mert az drámai, a humanitárius állapotok egyre csak romlanak – jelentette ki.
Tűzszünetre van szükség a Közel-Keleten
Az azonnali tűzszünet (Izrael és a Hamász, illetve Izrael és a Hezbollah között), valamint a (Gázai övezetben fogva tartott izraeli) túszok szabadságának elérése továbbra is a legfontosabb cél – szögezte le. Michel kijelentette: az Európai Tanácsnak hangsúlyoznia kell e konfliktusok enyhítésének szükségességét, és ragaszkodnia kell a nemzetközi és a humanitárius jog tiszteletben tartásához.
Elfogadhatatlannak és felelőtlennek nevezte az ENSZ békefenntartói elleni közelmúltbeli támadásokat Dél-Libanonban, és kijelentette: meg kell védeni az ENSZ teljes személyzetének és a segélymunkásoknak a biztonságát. Közölte: a tagállami vezetők foglalkoznak majd az EU versenyképességével és gazdasága rugalmasságával is.
A megbeszélés célja, hogy előkészítse az utat egy nagyratörő versenyképességi megállapodás sikeres megvalósításához – jegyezte meg. Az uniós csúcs tervezett témáit sorolva Charles Michel közölte, a migrációval kapcsolatban az uniós országok állam-, illetve kormányfői stratégiai eszmecserét folytatnak az illegális migráció megelőzését célzó intézkedésekről, beleértve a külső határok fokozott ellenőrzését, a megerősített partnerségeket és a migránsok hazájukba való visszatérésével kapcsolatos politikát. Az Európai Tanács a nemzetközi kapcsolatok áttekintése folyamán megbeszélést folytat a moldovai és georgiai helyzetről, és meghatározza az unió általános politikai irányait és prioritásait.
Bízom benne, hogy sikerül megőriznünk közös értékeinket és a szabályokon alapuló nemzetközi rendet, tovább erősítve az Európai Unió befolyását a globális színtéren
– zárta levelét az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke.
Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kampányra készül az FPÖ, Svédországban tombol a migránserőszak
A nap legfontosabb külpolitikai hírei!

Több halálos áldozata is van a lavináknak a népszerű osztrák síterep közelében
A térségben már korábban figyelmeztetést adtak ki lavinaveszély miatt.

Herbert Kickl új választásokat és „szabadságharcot” követel
Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az EU és a Mercosur aláírta a szabadkereskedelmi megállapodást
Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kampányra készül az FPÖ, Svédországban tombol a migránserőszak
A nap legfontosabb külpolitikai hírei!

Több halálos áldozata is van a lavináknak a népszerű osztrák síterep közelében
A térségben már korábban figyelmeztetést adtak ki lavinaveszély miatt.

Herbert Kickl új választásokat és „szabadságharcot” követel
Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az EU és a Mercosur aláírta a szabadkereskedelmi megállapodást
Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!