Az uniós fellépéseknek hangsúlyt kell helyezniük továbbá az emberi jogok tiszteletben tartására, miközben előmozdítják a szociális jogokat, a nők jogait és a nemek közötti egyenlőséget – jelentette ki Síkela, majd hozzátette: a környezeti és társadalmi fenntarthatóság szavatolása által az EU biztosítani tudja, hogy a beruházások a legkiszolgáltatottabbakat szolgálják, és elmozdítsák a növekedést és a társadalmi igazságosságot az érintett országokban.
Biztosítani fogom, hogy az erőforrásainkat hatékonyan alkalmazzuk, csökkentsük a kockázatokat és a pénzügyi eszközeinket a legeredményesebben használjuk fel
– tette hozzá beszédében a cseh uniós biztosjelölt. Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti (EP-) képviselője a meghallgatás során kérdést tett fel, amelyben azt tudakolta, a jelölt hogyan kívánja elérni azt, hogy az EU friss információkkal rendelkezzen az együttműködések révén megvalósuló fejlesztési beruházások kiadásaival kapcsolatban annak érdekében, hogy – mint aláhúzta – az adófizetők pénzét a leghatékonyabban használják fel. Síkela válaszában azt mondta, hatékony finanszírozásra kell törekedni a fejlesztések tényleges megvalósulása érdekében, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy a kifizetések valamilyen módon megtérüljenek.
Ennek elmaradása esetén az EU csak donor marad – hívta fel a figyelmet. Fontos, hogy az eladósodást az EU ne használja fegyverként, illetve tudni kell, hogy stratégiai szempontból mikor lehet egy adósságot elengedni, vagy miként szükséges reagálni az adósság elengedésére irányuló kérésekre – tette hozzá a cseh biztosaspiráns.
Borítókép: Jozef Síkela cseh uniós biztosjelölt (Fotó: Csudai Sándor)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!