Orbán Viktor és a patrióták megváltoztatják a nyugati világot
Ennek kapcsán Dornfeld László elmondta, a Patrióták alternatívát nyújtanak, és a sikerhez mindössze arra van szükség, hogy szakadatlanul kitartsanak elveik mellett, és ellenálljanak a fősodor nyomásgyakorlásának. – Az elmúlt időszakban választást tartottak, ahol bebizonyosodott, hogy ez a legerősebb fegyver a patrióták kezében. Hiszen az emberek egyre inkább a bőrükön érzik, hogy a progresszív liberális elit nem törődik velük, a Néppárt pedig elárulta őket, amikor velük szövetkezett.
Így hát mindenhol a patrióták erősödnek, akik konzekvensen a változás mellett állnak. A legnagyobb győzelem egyértelműen Donald Trump fölényes választási sikere az Egyesült Államokban. Ezért is retteg annyira a patriótáktól a brüsszeli politikai elit és a washingtoni mélyállam egyaránt, hiszen érzik, hogy vége azoknak az időknek, amikor a politikában következmények nélkül tevékenykedhettek. Európában a Patrióták frakció vált Brüsszel ellenzékévé
– mondta az Alapjogokért Központ szakértője, aki még egy nagyon fontos elemre hívta fel a figyelmet. A brüsszeli politikát jelenleg meghatározó baloldali–liberális–néppárti koalíció a megkötött koalíciós paktum alapján folytatná a korábbi kudarcos irányvonalat, amit a háború eszkalációja, a migrációs paktum, a genderkérdések, az erőszakos zöldítés és a tagállamok elleni zsarolás testesítenek meg a leginkább.
Ezzel szemben a patrióták a békét, a határvédelmet, a családok védelmét, a párbeszédhez való visszatérést tűzték a zászlójukra. Ezek mind olyan üzenetek, amikre az emberek nagy többsége vágyik, de nyugaton hosszú ideig nem képviselte ezt senki
– fogalmazott. A Magyarországon megvalósult markánsan jobboldali társadalmi-politikai berendezkedés gyakorlati példaként szolgálhat bármely hasonlóan patrióta érzelmű számára, és rendszeresen emlegetik is így hazánkat, például Donald Trump vagy J. D. Vance. Ezeket az eredményeket kell idehaza megvédeni, ugyanis a globalista progresszív liberálisok számára lassan elsődleges célponttá válik hazánk. Hiszen Magyarország megmutatja, hogy az ő vezetésük nélkül is lehet sikeres országot építeni – jegyezte meg a szakértő.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!