– Ön hirdette meg a pártban a korszakváltást, amely nemcsak stílusbeli, hanem szerkezeti és szemléletbeli megújulást is ígért. Fél év után hol tart most ez a folyamat? Miben látja a legnagyobb kihívást, és hol érezhető már az elmozdulás?
– Intenzív munka közepén járunk, és még sok a tennivaló. Most zárul a tagsági revízió, amivel tisztábban látjuk a helyi szervezetek állapotát, illetve hogy a tagságon belül kik az aktívak. Április 5-én Kassán tartjuk az Országos Tanácsot – szimbolikus időpontban, a kassai kormányprogram elfogadásának és a Benes-dekrétumok kihirdetésének 80. évfordulóján –, ahol már beszámolhatok az aktuális állapotokról. Ami szintén fontos, az a háttérintézmények vagy, ha úgy tetszik, a pártot segítő partnerszervezetek építése. Ilyen például a Szlovákiai Magyar Önkormányzati Társulás, amely bejegyzés alatt áll, és célja, hogy nyugattól keletig összefogja a magyar polgármestereket és önkormányzati képviselőket. Ez nemcsak érdekvédelmi szerepet vállalna, hanem konkrét szolgáltatásokat is nyújtana az önkormányzatok számára. Elindult egy elemzői csapat is, fiatal szakemberekkel, akik szakmai anyagokat készítenek a döntéshozatal támogatására.
Ilyen volt például az önkormányzati finanszírozási törvény, most pedig a sporttörvény módosítása van napirenden – reagálva többek közt az etnikai gyűlöletkeltésre a stadionokban, illetve a közelmúltbeli késeléses támadásra. Folyamatban van egy régiós menedzserhálózat kiépítése is, akik közösséget szerveznek és közvetítik a párt üzeneteit. Ez a rendszer nem zárul le, folyamatosan működtetni kell – de ha sikerül felépíteni, közelebb kerülünk a korszakváltáshoz, amit ígértem.
A szellemi oldalról nézve: fontosnak tartom, hogy irányba állítsuk a pártot. Hogy legyen világos az emberek számára, kik vagyunk és mit képviselünk. Az MKP egykor pro európai pártként volt meghatározható, a Híd polgáribb, liberálisabb volt, míg a megmaradt MKP – később a Magyar Közösség Pártja – sokáig öndefiníció nélkül működött. Most, hogy a Magyar Szövetség maradt az egyetlen releváns magyar párt, világos arculatot kellett adni neki.
Erre született meg a Felvidék First program – némileg parafrazálva a trumpi és orbáni gondolatot.
Ez azt jelenti, hogy a saját közösségünk sorskérdéseivel foglalkozunk: olyan ügyekkel, amelyeket rajtunk kívül senki nem fog képviselni. Ilyen például a nyelvtörvény szigorításának megakadályozása, az iskolahálózat karcsúsításának méltányos kezelése vagy olyan regionális kérdések, mint a rimaszombati kórház, a gömöri atomhulladék-tároló vagy az úthálózat fejlesztése. Egyetlen szlovák párt programjában sincsenek ezek jelen. Ez a lokálpatriotizmus politikai programja: a szülőföldhöz való ragaszkodás, a régiók felkarolása, a helyi ügyek képviselete. Ha ez nem történik meg, a felvidéki magyarság nem tud megerősödni. Én viszont azt szeretném bebizonyítani, hogy van jövőnk – és ezt közösen meg tudjuk alapozni.
Fotó: Magyar Szövetség
– Mik a Magyar Szövetség legfontosabb politikai célkitűzései 2025-ben?
– A legfontosabb cél, hogy minden, amiről az előbb beszéltem, álljon rendszerbe. Erősödjünk meg szervezetileg, szellemileg és közösségileg is – és ennek legyen mérhető hatása a pártpreferenciákban is. Ha politikai célt keresünk, akkor ez az: izmosodni, erősödni. Ha lelki-szellemi célt, akkor a stratégiai nyugalom megteremtése. Olyan közeget akarunk teremteni a Felvidéken, ahol nincs apátia, nincs letargia, de a széthúzásnak is véget vetünk.
Zárjuk le végre azt a korszakot, amikor a Felvidéken magyar a magyarnak farkasa volt. Legyen helyette egy pozitív légkör, egy jövőképbe vetett hit, ami képes optimizmust adni a közösségünknek. Ez a 2025-ös feladat.
Emellett el kell kezdeni a felkészülést a jövő évi önkormányzati és megyei választásokra, majd a parlamentire – akár 2027-ben, akár előbb, hiszen Pozsonyban most is elhúzódó kormányválság zajlik. A puskaport szárazon kell tartani.
– Többször kijelentette, hogy nincs olyan forgatókönyv, hogy a Magyar Szövetség 2027-ben ne jusson be a parlamentbe. Milyen konkrét lépésekkel készülnek erre az áttörésre, és mit tekintene személyes kudarcnak, ha mégsem sikerülne?
– Ha nem sikerül biztosítani a magyar képviseletet, azt személyes kudarcként élném meg. De ahogy már mondtam, az én koordináta-rendszeremben nincs olyan forgatókönyv, hogy ez ne történjen meg. A reformokkal, a kedvező hangulat megteremtésével és azzal a tudatosítással, hogy a helyi embereknek, nemcsak a magyaroknak, hanem a mellettünk élő nemzetiségeknek sincs más alternatívájuk, mint a Magyar Szövetség. Ha ezt az üzenetet sikerül eljuttatnunk, a parlamenti választáson is sikerrel járhatunk. Ha nem, akkor lehetnek problémák, de én erre tettem fel a politikai tervet, úgyhogy 2027-re biztosan sikerülni fog. Vagy önerőből, vagy legalább a szavazatoknak megfelelő képviselettel Pozsonyban, mert még vannak egyéb lehetőségek is.
– A Magyar Szövetségnek sikerült különböző értékrendű politikusokat egy zászló alá hoznia. Van olyan határvonal, ami mentén már nem lehet kompromisszumot kötni? És ma hol érzékeli leginkább a belső megosztottságot a közösségben?
– Belső megosztottságot most nem igazán érzek. Ha valamiben sikerült előrelépni, akkor épp ebben. Az apátia viszont még jelen van – ezen még dolgozni kell. Nem kell hogy eufória legyen, de egy egészséges bizalom a jövő iránt elengedhetetlen. A korszakváltásnak szerintem egy politikai nemzedékváltásban is meg kell mutatkoznia.
Ez nem jelenti azt, hogy csak a fiataloké a világ – a tapasztalatra és az egyensúlyra is szükség van –, de a sokszínűség az arcok szintjén is fontos.
Kell hogy legyen olyan politikusunk, aki a törzsgárdához szól, de olyan is, aki a vegyes házasságban élőkhöz, a magyar roma közösséghez vagy az első választókhoz tud hitelesen beszélni – az Instagramon, a TikTokon. Ezeken a terepeken eddig alulteljesítettünk. A politika valahol – jó értelemben – szerepjáték is. A korszakváltásnak ezt a sokszínűséget is tükröznie kell. Az elnök dolga pedig az, hogy mint egy jó karmester, úgy fogja össze a zenekart: több szólam szóljon, de a végén ezek harmonikusan szóljanak együtt.
Fotó: Magyar Szövetség
– Korábban említette, hogy a nyelvtörvény ne szigorodjon tovább. Lát esélyt arra, hogy a szlovák politika aktívan foglalkozzon a már meglévő, magyarokat hátrányosan érintő intézkedések – például a nyelvtörvény vagy az állampolgársági szabályozás – felülvizsgálatával?
– A parlamentből nyilván könnyebb lenne hatni ezekre a kérdésekre, de ettől még egy parlamenten kívüli pártnak is kötelessége foglalkozni velük. Folyamatosan keresnünk kell a szlovák partnereket, és meg kell szólítanunk a szlovák közvéleményt is. Április 5-én az Országos Tanácson egy olyan programnyilatkozattal készülök, amely egy jogvédő csomagot tartalmaz majd. Ennek része például egy régóta hiányzó nemzetiségi törvény, amely a jogállásunkat definiálná. Felvetjük továbbá a választási törvény módosítását is, amely lehetővé tehetné az alternatív küszöböt a nemzetiségi pártok számára.
A nyelvtörvény kapcsán az a célunk, hogy ne két külön törvény szabályozza a nyelvhasználatot – államnyelv és kisebbségi nyelv –, hanem egy regionális, hivatalos nyelvekre épülő szabályozás jöjjön létre.
Például ahol tömbben élnek magyarok, ott legyen hivatalos a magyar nyelv is. Az állampolgársági kérdésben a legjobb az lenne, ha visszaállna a 2010 előtti helyzet, vagyis mindenki szabadon felvehetné egy másik ország állampolgárságát anélkül, hogy elveszítené a szlovákot. Jelenleg az ötéves szabály alapján igényelhető vissza, én is ennek keretében indítottam el a folyamatot. Ezek a jogvédő ügyek adják egy magyar párt alapkarakterét. Ezeket nem engedhetjük el, mert ettől vagyunk mások, ettől vagyunk magyar párt.
– 2011-ben elveszítette a szlovák állampolgárságát, miután felvette a magyart. Azóta gyakorlatilag szlovák állampolgárság nélkül vezeti a felvidéki magyar politikát. Van ezzel kapcsolatban bármilyen előrelépés? Hol tart most az ügy, lehet tudni valamit a hosszabb távú kilátásokról?
– Az állampolgárság visszaszerzése folyamatban van. Az ötéves szabály alapján igényeltem, vagyis igazolni tudom, hogy 2006 és 2011 között – tehát a magyar állampolgárság felvételét megelőző öt évben – Magyarországon éltem, mivel akkor ott voltam egyetemista. A kérelmem a belügyminisztériumnál van, és mivel minden jogi feltételnek megfelelek, bízom benne, hogy zökkenőmentesen lezárul az ügy. Nem ez volt a cél, amikor anno belevágtam, akkor ezt elvi kérdésként kezeltem. De ma már egy új közösségi helyzet van: az a közösség, amely megválasztott, most ezt a lépést várja tőlem.
Fotó: Magyar Szövetség
– A Robert Ficóval való találkozása nagy figyelmet kapott. Mit vár ettől a kapcsolattól hosszú távon? Lát esélyt arra, hogy a szlovák kormány valódi partner legyen a felvidéki magyar ügyekben is?
– A miniszterelnöknek már a beszélgetés elején jeleztem, hogy olyan pártelnökként érkezem, akinek jelenleg csak magyar állampolgársága van. Ő erre azt mondta, hogy voltak korábbi kormányzásai alatt olyan történések a magyar–szlovák viszonyban, amelyekre nem lehet büszke. Én ezt korrekt önreflexiónak tartottam, és pozitív jelként értékeltem, de bízom benne, hogy nem áll meg itt, hanem konkrét, a felvidéki magyarság számára kedvező intézkedések is követik majd. Ettől a kapcsolattól hosszú távon ezt várom – de nemcsak tőle, hanem Szlovákia mindenkori kormányfőjétől is.
– Többször hangsúlyozta, hogy a mindenkori magyar kormány stratégiai partner. Mit jelent ez a gyakorlatban, és hogyan tudja a Magyar Szövetség ezt a támogatást a felvidéki magyar közösség valódi hasznára fordítani?
– A stratégiai partnerségnek több vetülete is van. Van egy erkölcsi része, aminek megvan az alkotmányos lecsapódása is: Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy a magyar állam felelősséget visel a határon túli magyar közösségekért. A „visel” szóban pedig nemcsak az érzés, hanem a cselekvés is benne van. Ez a gyakorlatban megjelenik a nemzetpolitikai intézményrendszerben – ilyen például a Magyar Állandó Értekezlet vagy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma –, amelyek lehetőséget biztosítanak a kapcsolattartásra, együttműködésre. A másik vetület a támogatáspolitikai. Ez nemcsak gesztus, hanem konkrét segítség: infrastrukturális fejlesztések, például iskolák, óvodák, templomok felújítása, civil és ifjúsági szervezetek működésének támogatása, kulturális rendezvények, színházak, pedagógusszövetségek segítése.
Ezek nélkül a felvidéki magyar közélet szövete biztosan gyengébb lenne.
Ha valaki irigykedve néz erre, annak csak annyit mondanék: ez nem egyedi a politika világában. A szlovák állam például ugyanúgy támogathatja a határon túli szlovákságot – legyen az Magyarországon, Szerbiában vagy Erdélyben. Egy nemzet önazonosságához hozzátartozik, hogy törődik a külhonba szakadt nemzetrészeivel. Ez szerintem természetes és szép dolog.
– A közösségi célok eléréséhez nem elég üzeneteket megfogalmazni – vissza kell nyerni az emberek hitét és lelkesedését is. Hogyan lehet ezt elérni egy egyre inkább rezignált, széttöredezett közösségben?
– Kell egy világos jövőkép, ami mögé fel tud sorakozni a közösség. A közelmúltban ilyen volt például a komáromi nagygyűlés célkitűzései között a Magyar Nemzeti Tanács gondolata vagy a társnemzeti státusz ügye. Nekünk most ez a jogvédelmi program lehet ilyen iránytű: a nemzetiségek jogállásáról szóló törvény, az önkormányzati társulás, a regionális képviselet megerősítése.
Ezek nemcsak célok, hanem közösségszervező erők is.
Emellett szükség van arra is, hogy a szlovák állam úgy tekintsen az itt élő nemzetiségekre, mint a kultúra – akár a politikai kultúra – gazdagítójára. A szülőföldön való boldogulás, magyarként való boldogulás ne kiváltság, hanem természetes cél legyen, amit az állam is támogat. Most úgy látom, hogy a magyar–szlovák viszonyban van esély a konszolidáció után egy erősödő, építkező időszakra. Ha ehhez társul egy lelkesítő jövőkép, akkor minőségben és mennyiségben is fejlődhet a felvidéki magyarság.
Borítókép: Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke (Fotó: Magyar Szövetség)
