– Ön hirdette meg a pártban a korszakváltást, amely nemcsak stílusbeli, hanem szerkezeti és szemléletbeli megújulást is ígért. Fél év után hol tart most ez a folyamat? Miben látja a legnagyobb kihívást, és hol érezhető már az elmozdulás?
– Intenzív munka közepén járunk, és még sok a tennivaló. Most zárul a tagsági revízió, amivel tisztábban látjuk a helyi szervezetek állapotát, illetve hogy a tagságon belül kik az aktívak. Április 5-én Kassán tartjuk az Országos Tanácsot – szimbolikus időpontban, a kassai kormányprogram elfogadásának és a Benes-dekrétumok kihirdetésének 80. évfordulóján –, ahol már beszámolhatok az aktuális állapotokról. Ami szintén fontos, az a háttérintézmények vagy, ha úgy tetszik, a pártot segítő partnerszervezetek építése. Ilyen például a Szlovákiai Magyar Önkormányzati Társulás, amely bejegyzés alatt áll, és célja, hogy nyugattól keletig összefogja a magyar polgármestereket és önkormányzati képviselőket. Ez nemcsak érdekvédelmi szerepet vállalna, hanem konkrét szolgáltatásokat is nyújtana az önkormányzatok számára. Elindult egy elemzői csapat is, fiatal szakemberekkel, akik szakmai anyagokat készítenek a döntéshozatal támogatására.
Ilyen volt például az önkormányzati finanszírozási törvény, most pedig a sporttörvény módosítása van napirenden – reagálva többek közt az etnikai gyűlöletkeltésre a stadionokban, illetve a közelmúltbeli késeléses támadásra. Folyamatban van egy régiós menedzserhálózat kiépítése is, akik közösséget szerveznek és közvetítik a párt üzeneteit. Ez a rendszer nem zárul le, folyamatosan működtetni kell – de ha sikerül felépíteni, közelebb kerülünk a korszakváltáshoz, amit ígértem.
A szellemi oldalról nézve: fontosnak tartom, hogy irányba állítsuk a pártot. Hogy legyen világos az emberek számára, kik vagyunk és mit képviselünk. Az MKP egykor pro európai pártként volt meghatározható, a Híd polgáribb, liberálisabb volt, míg a megmaradt MKP – később a Magyar Közösség Pártja – sokáig öndefiníció nélkül működött. Most, hogy a Magyar Szövetség maradt az egyetlen releváns magyar párt, világos arculatot kellett adni neki.
Erre született meg a Felvidék First program – némileg parafrazálva a trumpi és orbáni gondolatot.
Ez azt jelenti, hogy a saját közösségünk sorskérdéseivel foglalkozunk: olyan ügyekkel, amelyeket rajtunk kívül senki nem fog képviselni. Ilyen például a nyelvtörvény szigorításának megakadályozása, az iskolahálózat karcsúsításának méltányos kezelése vagy olyan regionális kérdések, mint a rimaszombati kórház, a gömöri atomhulladék-tároló vagy az úthálózat fejlesztése. Egyetlen szlovák párt programjában sincsenek ezek jelen. Ez a lokálpatriotizmus politikai programja: a szülőföldhöz való ragaszkodás, a régiók felkarolása, a helyi ügyek képviselete. Ha ez nem történik meg, a felvidéki magyarság nem tud megerősödni. Én viszont azt szeretném bebizonyítani, hogy van jövőnk – és ezt közösen meg tudjuk alapozni.