A nőkre jutó átlagos gyermekszám 1,12-re csökkent, ráadásul a házasságkötések száma is visszaesett: 2022-höz viszonyítva 3,7 százalékkal csökkent. Az AK vendégkutatója arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel együtt az abortuszok száma riasztó mértékben növekszik. 2023-ban több mint 103 ezer terhességmegszakítást végeztek, ami közel ötezerrel haladja meg az egy évvel korábbit.
A romló adatok mögött De la Serna szerint egyebek mellett a bizonytalan munkaerőpiaci helyzet, a középosztály adóterheinek növekedése, a szülői szerepek megbélyegzése, valamint más gazdasági, társadalmi és kulturális tényezők állnak, amelyek egy ördögi körbe taszítják a spanyol családokat.
Hozzátette, hogy mindeközben évekig azzal nyugtatták a társadalmat, hogy a bevándorlás majd pótolja a csökkenő spanyol népességet, de azóta bebizonyosodott, hogy ez a szemléletmód téves, ráadásul negatív következményekkel jár.
A nemzeti egység és a társadalmi kohézió meggyengült, miközben az illegális bevándorlás gazdasági terhei egyre feszültebbé teszik az amúgy is forráshiányos közszolgáltatásokat
– fogalmazott a szakember, hozzátéve, hogy eljött az idő arra, hogy Spanyolország és a hozzá hasonló helyzetben lévő országok alternatív megoldásokat keressenek és Magyarországhoz igazodva a nemzeti családok támogatására helyezzék a hangsúlyt, ahelyett, hogy a bevándorlást ösztönzik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!